4.éjszaka [2.rész]

Menekülés útján

Kétségbeesetten próbáltam másra gondolni, de az agyam csakis Jong In körül járt. Nem hittem el, hogy az én hibámból adódóan bajba kerülhet. Azt pedig végképp nem, hogy Jong Dae átvert. Egy kedves embernek ismertem meg, aki mindenkin segít… Újabb csalódáson mentem keresztül, nem tanultam semmit az eddigi eseményekből. Rá kellett jönnöm, hogy egyedül csak egy senki vagyok. Min Ki volt a támaszom, majd próbált Yi Xing is jó útra terelni, de én csak vakon követtem Jong Daet, mit sem törődve a következményekkel.

A szobámban járkáltam fel, s alá, szövögettem szökési tervemet. Nem állhattam elé azt mondván, hogy vissza szeretnék menni, mert eléggé gyanús lett volna. Abban reménykedtem, hogy Jae Hwan még a közelben volt, vagy a segítségemre siet, de amilyen durván elküldtem… nem túl sok esély lett volna rá. Mindenesetre, valamit ki kellett találnom. Akkor ugrott be egy jó ötlet, ami nehezen kivitelezhető lett volna, és az idő is kevés volt, de nem találtam más lehetőséget.

Tíz órakor elhagytam a nekem szánt helyiséget, majd Geum Hee keresésére indultam. Be kellett vallanom magamnak, hogy nem kedveltem a lányt, de e mellet akkor el tudtam tekinteni. Mivel közel volt már az ebédidő, ezért az étkező környékén kezdtem volna el keresni őt… ha tudtam volna, hogy az merre van. Bolyongani kezdtem a folyósokon, de nem találkoztam olyannal, aki útba igazított volna, amit furcsálltam. Miért ilyen kihalt minden? Vissza a szobámba viszont már nem mehettem, mert azt se tudtam, hogy merre van a vissza. Totálisan eltévedtem.

- De jó, hogy itt talállak, Min Jee! – hallottam meg egy megkönnyebbült hangot, ami Jong Daetől származott.

- Én meg annak, hogy megtaláltál. Nálatok nincsenek szolgák vagy őrök, akik itt járkálnának az épületben? Senkitől sem tudtam segítséget kérni… - láttam rajta, hogy nem tudott mit válaszolni, ami aggodalomra adott okot.

- A szolgák… éppen az ebédet készítik, az őrök… szóval, nekünk nem kellenek… - nem mutattam ki, de tudtam, hogy hazudott. Készülnek valamire, és sajnos tudom is, hogy mire. Minél hamarabb meg kellett találnom Geum Heet…

- Nem tudod véletlenül, hogy hol van Geum Hee? – tértem rá a lényegre, nem volt sok időm. Biztos volt benne, hogy azért nem találkoztam senkivel, mert a támadáson dolgoztak.

- Biztosan a kertben van – válaszolt nekem idegesen. Szóval sietnél valahová?

- Köszönöm, akkor megyek és meg-

- Ne! Vagyis… Inkább menj vissza a szobádba, szólok neki, hogy kerested – hamis mosolyt intézett felém, majd gyorsan elfutott. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nem tudja magát kordában tartani. Még a hülye is látta volna, hogy valamit titkolt.

A hálószobát messziről elkerültem, inkább próbáltam megkeresni Geum Heet. Nem mertem sehova sem benyitni, és újra eltévedtem. Ennyit arról, hogy kisebb ez a ház… Nekidőltem a falnak, hogy egy kicsit megpihenjek, amikor hangos kiabálásra lettem figyelmes. Kerestem a hangforrást, majd megálltam az ablak előtt. Kintről jött a hang. Néhány férfi tisztelegve fogadta Jong Daet és feltehetőleg az apját. Máris indulnak? De ennyi emberrel mire mennének? Ash, mit terveznek? Erőt vettem magamon, majd gyors léptekkel indultam meg a kijárat felé. Időbe telt mire kijutottam, de szerencsémre még nem mentek el. Meghúztam magam egy fa mögött, és úgy hallgatóztam.

- Drága fiam, kivételesen rendesen elvégezted a feladatod!

- Igen… De mi lesz Min Jeevel?

- Amíg nem tud semmiről, nincs bajunk vele. De tudnod kell, ha bármilyen cselekedete ellenünk irányul, akkor azt nem hagyhatom szó nélkül.

- Nem ebben egyeztünk meg…

- Ezt én is mondhatnám! Azt kértem, hogy gyengítsd meg Jongint, nem azt, hogy hozz ide egy lányt! Arra nem gondoltál, hogy egy kém lehet?

- Most fejezd be! Inkább mond, hogy mi a terv…

- Először is, bemutatom neked a hadművelet kapitányát, Kim Junmyeont – mutatott egy magas férfira, majd kezet ráztak. – Kérlek, fiam, most az egyszer ne a saját fejed után menj, és kövesd a parancsait!

- Nem hinném, hogy én ebben az egészben részt akarok venni… - láttam Jong Daen, hogy nem tetszik neki a helyzet, de az apja nem tűrt ellenmondást, így kénytelen volt belemenni. Még az nap vissza kellett mennem délre, hogy figyelmeztetni tudjam Jong Int a veszélyre. Jong In… kezdem megszokni ezt a nevet.

- Csak nem hallgatózunk? – egy pillanatra ledermedtem, a szívem kihagyott pár ütemet. Lassan fordultam hátra, csak remélni tudtam, hogy Geum Hee az.  – Nem baj, ha azt csinálod, nem fog senki sem leszidni.

- Ebben nem lennék olyan biztos… - megkönnyebbültem, mikor Geum Hee állt előttem, nagy bajban lettem volna, ha más talált volna rám. – Egyébként, te tudod mire készülnek?

- Sajnos igen… - sóhajtott egyet. – Azért kicsit sajnálom Jong Int, meg persze Jong Daet is. Az apja hatalomvágya mindent bekebelez.

- De nem tudsz tenni semmit? – fordultam vissza, hogy tovább hallgatózhassak, de már nem voltak ott. Remek.

- Oh, ha én tudnék valamit tenni, de Jong Daenak is megvan kötve a keze, akkor nekem főleg. Látom ám rajtad, hogy készülsz valamire, szóval megoszthatod velem.

- Először is, vissza kéne jutnom délre.

- És azt akarod, hogy segítsek… - nézett rám értetlenül, nem akart hinni nekem. – Na nem! Akkor engem is megbüntetnének.

- Legalább adj valamit, amivel visszajuthatok – könyörögtem neki, amitől meglágyultak arcvonásai. Jó emberhez fordultam.

- Autót nem adhatok, de egy lovas kocsit már igen – indultunk meg a ház mögötti istálló felé. – Egyáltalán tudni fogod, hogy merre kell menni?

- Itt jön a másik kérésem, egy térkép.

- Volt már a kezedben legalább egy? – láttam rajta, hogy kételkedett az egész tervemben, de akkor sem adtam fel.

- Nem, de csak eligazodok rajta… - az istállóba beérve elcsodálkoztam. Azt hittem, hogy nagyobb lesz, de nemhogy kicsi, még el is volt hanyagolva.

- Egy lovat tudok adni, az nem lesz feltűnő. Már csak abban reménykedj, hogy a kocsi épségben van – vezetett ki egy jószágot, majd a kezembe adta a szárat. Szegény nagyon megviselt volt, nem értettem, hogy miért nem foglalkoztak vele. Lassan végigsimítottam nyakán egészem oldaláig. Tökéletesen kitapintható volt az összes bordája, ami elszomorított.

- Sajnálom, nemhogy jó állapotban, de még a kocsi fele sincs meg – nézett rám sajnálkozva.

- Van nyereg? Nekem az is elég lenne…

- Már nem használunk nagyon nyerget.

- Rendben, már ennyi is elég. Köszönöm a segítséged! – hajoltam meg hálám jeléül, amire elmosolyodott.

- Gyere, most nem figyel senki, talán el tudsz menni észrevétlenül – gyorsnak kellett lennünk, már úton voltak dél felé, de még mindig nem értettem, hogy annyira kevés emberrel mire mentek volna.

- Nem tudom pontosan, hogy mi a tervük, de a legrövidebb útvonal az… - gyorsan megmutatta, hogy merre menjek, majd felsegített a lóra. – Remélem sikerrel jársz! – bólintottam egyet, majd azzal a tudattal, hogy minél hamarabb oda kellett érnem, indultam meg.

Lóháton sokkal hosszabbnak tűnt az út, főleg, hogy nyereg nélkül eléggé kényelmetlen volt, és többször le kellett szállnom. Szerencsém volt, mivel az út szinte egyenesen haladt, így kisebb esélyem volt eltévedni… bár nekem sikerült, és kezdett beesteledni. Autóval miért volt rövidebb? A félelem kezdett eluralkodni rajtam, amit lovam is megérzett, így nyugtalankodni kezdett alattam.

- Jól van, estére megállunk… valahol – szemeimmel keresni kezdtem egy helyet, ahol biztonságosan átvészelhetjük az éjszakát. Egyáltalán nem tudtam sehol sem letáborozni, minden félelmetesnek hatott. Sötét volt, de a távolban megláttam egy fénycsóvát, ami emberektől származott. Letértem az útról, egy fához kikötöttem társamat, majd meghúztam magam egy bokorban. Egyre közelebb értek, majd mikor elértek hozzám, megálltak. Megijesztett a tudat, hogy észrevettek, de egy helyben maradtam, mert azt tartottam a legjobb ötletnek. Elkönyvelhettem magamnak, hogy mázlista voltam, mivel egy kis idő után tovább álltak. Nagy sóhaj hagyta el számat. Úgy tűnik ébernek kell lennem… Mikor már elég távol voltak tőlem, folytattam volna egy alvóhely keresését, de amikor lovamhoz léptem valaki hátulról befogta a számat, és szorosan lefogott. Próbáltam menekülni, már harapással is próbálkoztam volna, de akkor fogva tartóm megszólalt.

- Min Jee, nyugodj meg! Csak én vagyok az, Jae Hwan – nagy megkönnyebbülés járta át testem, örültem, hogy vele futottam össze. Mikor látta, hogy már lenyugodtam, lassan elengedett. – Yi Xing is itt van a közelben. Jelen pillanatban őrködik.

- Értem, de mit kerestek itt? Azt hittem, hogy visszamentél.

 - Két nappal ezelőtt írtam Yi Xingnek egy levelet, hogy jöjjön északra, amit nemrég kapott meg. Mikor találkoztam veled kicsit megváltoztattam a tervet, így sietősen vissza fele tartottam, és útközben találkoztam vele. Levázoltam neki a helyzetet, és úgy döntöttünk, hogy a küldetés mellett téged is megmentünk.

- Miért nem hagytatok engem? Fontosabb dolgotok is van, Jong Dae már elindult délre, Kim úr veszélyben van! – akadtam ki, mivel teljesen fölöslegesnek tartottam az én kiszabadításomat, egyébként is, magamtól is sikerült.

- Nem kell aggódnod, készenléti állapotban vannak a katonáink, már felkészültünk a támadásra.

- Akkor is, valamit terveznek. Egy kisebb csapat tart Kim úr birtoka felé, valami Kim Junmyeon vezeti őket.

- Diplomáciával akarnak próbálkozni? Ennek nincs értelme… - mindkettőnk számára egyértelművé vált, hogy nem hatalmas csatára készülnek, hanem valami titkos cselszövésre. – Kim tábornokkal semmire sem mennének nagyobb harcban, inkább egyesség kötés a specialitása.

- Találkoztál már vele?

- Igen, észak mindig őt küldi el a tárgyalásokra, mert vág az esze, mint a penge, de még mindig nem akarom elhinni, hogy egy támadást ő vezet – egyre idegesebb lett, ami engem is nyugtalanná tett.

- Ha nem harcra készülnek, akkor minek neki kíséret? – tettem fel a fő kérdést, de választ már nem kaptam rá, mivel Yi Xing rohanva jött felénk.

- Nagy baj van, ellenséges csapatok közelednek felénk! – szaporán vette a levegőt, úgy tűnt, hogy sokat futhatott. Jae Hwannal egymásra néztünk, tanácstalanul pillantottam felé.

- Hányan vannak?

- Két kisebb osztag, de túl sokan vannak ahhoz, hogy legyőzzük őket – mindkettőjükön láttam, hogy nem tudják, hogy mit tegyenek, ahogy én sem.

- Rendben, akkor kerülőutat teszünk, hátha elkerüljük őket – adta ki a parancsot Jae Hwan, majd követtük őt. Hallani lehetett az északiak hangját egyre közelebbről, ami aggodalomra adott okot. Tudták, hogy itt vagyunk, de szerencsénkre sötét volt, így nehezebben találhattak ránk.

- Uram, megtaláltuk őket! – megállt bennem az ütő, azt hittem, hogy megmenekülhetünk, de Isten nem volt velünk kegyes. Hamarosan körbe lettünk kerítve, nem tudtunk semerre se menni. Hallottam pár kattanást, majd lassan társaimra néztem. Bebiztosították fegyvereiket, de az ellenség is így tett.

- Háromig számolok, azután kitörünk. Egy…

- Jae Hwan! Mind meghalunk! – próbálta lebeszélni tervéről Yi Xing, de csak tovább számolt. Mikor kimondta a „három” szót, felemelte puskáját és lőtt egyet. Yi Xing is követte a példáját, így egy kis lyukat tudtak teremteni, amin kijuthattunk. Az északiak azonban nem tétováztam, így ők is lőni kezdtek. Yi Xing megragadta karomat és gyors iramban elkezdtünk futni. Már reménykedtem abban, hogy megússzuk az egészet, amikor Yi Xing lábát egy lövés érte és összeesett. Nem tudtam, hogy mit tegyek abban a helyzetben, de gondolkodás nélkül megfogtam kezeit és húzni kezdtem.

- Min Jee! – ordított felém Jae Hwan, de nem vettem figyelemben, nem hagyhattam ott Yi Xinget. – Min Jee! Azonnal gyere ide! – továbbra sem foglalkoztam parancsával, de jobban tettem volna, ha igen. A lövések alább hagytak. Nem értettem, hogy miért, de ez csak nagyobb erőt adott, hogy megmentsem Zhang urat. Nem néztem fel, ami nagy hiba volt. Hirtelen erős fájdalom hasított belém, egy tompa tárgyal tarkón ütöttek. Összerogytam, majd kezdett elsötétülni minden. Utolsó emlékem az volt, mikor Jae Hwan a nevemet kiáltja.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Annyeong~ Tudom, kicsit késtem ezzel a résszel, de szerintem eseménydúsra sikeredett. Na, akkor fel is teszem a kérdéseket. 

1. KÉRDÉS : Valamit sejtetek Jong Dae és az apja tervéről? Jong Daet megutáltátok, vagy éreztek egy kis sajnálatot iránta az apja hatalomvágya miatt? 

2. KÉRDÉS : Geum Hee segített Min Jeenek megszökni. Gondoltátok volna, hogy Geum Hee támogatni fogja Min Jeet? 

3. KÉRDÉS : Számítottatok Yi Xingre és Jae Hwanra?

4. KÉRDÉS : Höhö, vajon mit fognak tenni hármójukkal? Megkínozzák, megölik őket? *lol* Remélem izgultok >< (Tudom, ez gonosz volt.) 

4.éjszaka [1.rész]

Mit tettem?

Az este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Mindenen járt az eszem… Min Ki halála nagyon megviselt, de tudtam, hogy miatta erősnek kell maradnom. Végig gondoltam az egészet, hogy ki tehette, és mindig csak egy emberre jött számításba; Kim úr. Akár hogyan néztem, csak is őt tudtam gyanúsítani. Egyel több okom lett, hogy elhagyjam ezt a helyet.

Tétlenségemben kora reggeli sétára indultam. Végleg búcsút veszek innen mindentől… Lassan sétáltam végig a folyosón, mikor megláttam Jong Daet a falnak dőlve. Gyorsabbra vettem lépteimet, majd hirtelen elé ugrottam, amitől megijedt.

- Te rossz kislány! A szívbajt hoztad rám! – nevette el magát, amin nekem is mosolyognom kellett.

- Gondoltam felébresztelek, nagyon meredtél előre.

- Igen, nem túl sokat aludtam…

- Ahogy én sem – biggyesztettem le ajkam.

- Majd az utón kipihened magad – ölelt át, amit viszonoztam, de megint semmit sem éreztem. Eltoltam magamtól, majd meredtem magam elé, ő pedig csak értetlenül nézett rám. – Valami baj van? Rosszul érzed magad?

- Nem… Csak egy kis levegőre lenne szükségem…

- Gyere, menjünk ki a kertbe – nyújtotta felém kezét, de én nem fogadtam el.

- Inkább egyedül mennék…

- Ahogy gondolod – vonta meg vállát, majd visszament szobájába. Mi van velem? Eddig mindig melegség töltött el a közelségében… Akkor most miért nem? Talán… Nem, nem, kizárt. Majd a levegő helyre teszi az eszem.

Több órája kint lehettem már a szabadban, de sehogy sem tudtam rendezni érzéseimet. Kétségbeesetten kerestem egy nyugis helyet, amikor eszembe jutott a tisztás, amit Zhang úr mutatott. Arra számítottam, hogy ott találom, de tévednem kellett. Bár abban a helyzetben jobb is volt, hogy egyedül voltam. Ahogy mondta, tényleg nyugtató hatással bírt az a hely. Levettem cipőimet, majd lábaimat a tóba lógattam. Kellemes volt, nem olyan, mint Kim úr társasága. A víztükrön megláttam arcképemet, amit egy idegig néztem, de hirtelen Kim úr arcát láttam meg, amitől megijedtem, de ahelyett, hogy hátráltam volna, épphogy előre dőltem. Vészesen közeledtem a vízhez, de két kar visszatartott.

-Ha nem jöttem volna időben, már a tóból halászhatnálak ki – hallottam meg egy ismerős hangot, amit Zhang úrtól származott.

- Köszönöm! – hajoltam meg előtte, amire csak legyintett egyet.

- Ha szabad tudnom, mi ijesztett meg ennyire?

- Hát… A víztükörben megláttam Kim úr arcát…

- Azért nem annyira ijesztő. Egyébként is, csak a képzeleted játszott veled.

- Tudom, de annyira valóságosnak tűnt – akadtam ki, nem hittem el, hogy nem tudott együtt érezni. 

- Utoljára kérdezem meg, biztosan elmész? – váltott hirtelen témát.

- Azt hittem, hogy ezt már letisztáztuk… - fordítottam neki hátat, nem akartam a szemébe nézni.

- Hát… Akkor semmi sem tart vissza – hallottam hangjában a csalódottságot, ami megindított bennem valamit.

- Yi Xing, én-

- Pont, most hívsz így? – arcára egy fintor ült ki, amitől megijedtem. – Azt ajánlom, hogy azelőtt menjetek el, mielőtt Jong In előkerül.

- Rendben… - lehajtott fejjel hagytam el a tisztást, teljesen megszégyenültem. Már ő sem volt velem. Lassan ballagtam végig a köves utón, csak az járt a fejemben, hogy mikor mehetek el innen. Jae Hwan sem került elő, így tőle nem tudtam elbúcsúzni. Rosszul éreztem magam, annyit megérdemelt volna, hogy elköszönjek tőle.

Utolsó tettemként megkerestem azt a szolgálót, aki próbált segíteni rajtam, de én túl vak voltam. Megköszöntem neki mindent, majd a ház ajtaja előtt vártam Jong Daet.

- Jobban vagy már? – karolt át, így húzott magához.

- Teljes mértékben. Indulhatunk – válaszként csak bólintott, majd intett a sofőrnek, aki kinyitotta nekem az ajtót. Még sosem ültem autóban, azt se tudtam, hogy ilyen jármű egyáltalán létezik.

- Tetszik?

- Nagyon! – utoljára néztem rá a kúriára, amikor az egyik ablakban egy alakot vettem észre. Sötét volt a szobában, de tudtam, hogy ki áll ott. Mikor meglátta, hogy őt nézem gyorsan hátat fordított, majd eltűnt.

- Mit nézel? – hajolt közelebb hozzám Jong Dae, amitől elpirultam.

- S-semmit! Csak búcsút vettem ettől a helytől – fordulta volna vissza, de akkor elindult az autó.

- Lesz olyan, aki hiányozni fog?

- Igen… Főleg a bátyám.

- Sajnálom, őt nem tudtam kihozni… - fogta meg kezemet. Talán jobb Min Kinek, hogy nem él, csak szenvedett volna. A kialvatlanságom miatt, könnyedén el tudtam aludni. Fejemet Jong Dae vállára hajtottam, majd álomba szenderültem.

Mikor kinyitottam a szemeimet, már északon voltunk.

- Jó sokat tudsz aludni! – kuncogott halkan, amire egy kicsit meglöktem.

- Több napja nem jött álom a szememre, ez most jól esett.

- Kényelmes voltam?

- Ez milyen kérdés? – nevettem el magam. – Egyébként, igen.

- Akkor megismételjük. Jó látni, hogy nevetsz – nyomot puszit az arcomra. Teljesen összezavarodtam… Nem hittem el, hogy nem váltott ki belőlem semmit. – Biztosan jól vagy? Teljesen falfehér vagy…

- Persze, hogy jól vagyok, csak-

- Kérlek ne hazudj! Tudom, hogy valami nincs rendben, de nem tudok segíteni, ha nem mondasz semmit.

- Én nem tudom… Lehet, hogy nagyon megviseltek az események.

- Értem… - nézett ki az ablakon. Nem akartam, hogy így alakuljon… Azt szerettem volna, ha vele boldogan élhettem volna, de úgy tűnik ez nem fog megvalósulni. – Mindegy is, megérkeztünk – felkaptam fejem, kíváncsi voltam, hogy milyen helyre hoztak engem. Hasonlított Kim úr házához, de talán nagyobb volt és barátságosabb. Jong Dae kinyitottam nekem az ajtót, majd kézen fogva vezetett tovább. Az ajtóban megpillantottam azt a nőt, akire eddig kíváncsi voltam.

- Oppa! Végre haza jöttél! – futott felénk, de mikor meglátott engem, megtorpant. – Oh, te vagy az a lány, akiről oppa annyit beszélt. Örülök a találkozásnak, Lee Geum Hee vagyok – hajolt meg előttem, amit furcsálltam, hiszen nemrég még megfenyegetett.

- Kim Min Jee – adtam meg én is a tiszteletet.

- Végre nem leszek egyedül! Egy áldás vagy Min Jee! – fogta meg kezem, amitől kikerekedtek a szemeim.

- Nyugodj meg Geum Hee, már megint túlpörögtél… - fogta meg fejét Jong Dae. – Kérlek vezesd a szobájába, addig én beszélek apámmal – válaszként csak bólintott, majd nekem intve elindult.

- Te aztán kapós egy lány vagy!

- Ilyet azért nem mondanék… - húztam el számat kijelentésén.

- Én meg igen. Jong In és az én unokabátyám is kedvel. Szerencsés vagy!

- Kim úr nem kedvel engem, főleg, azok után, ami történt… - hirtelen áll meg, majd rám néz.

- Jobb ha nem tudom meg, hogy mit csináltatok. Ez lesz a szobád – nyitott be egy hatalmas helyiségbe. Elállt a lélegzetem, túl szép volt, hogy igaz legyen. – Látom tetszik. Látod azt az ajtót? – mutatott a szoba végébe. – Az oppa szobájába nyílik, szóval szinte össze vagytok kötve. Az szobám pedig az emelten van. Remélem otthon fogod érezni magad! – mosolygott rám, de láttam rajta, hogy nem volt igazi.

- Elmondanál valamit?

- Bármit.

- Amikor még Kim úrnál voltunk… te megfenyegettél engem, de most túl kedves vagy velem. Miért van ez?

- Fenyegetésnek vetted? Nagyon sajnálom, ha félre értetted, nem állt szándékomban! – nézett rám bűnbánóan. – Tudod, egy ideje ismerem Jong Int. Nem nagyon beszéltem vele, de sok mindent halottam róla. Sosem volt egy lánnyal sem kedves, ezért meglepődtem, hogy veled az, csak ennyi. Remélem nem leszünk rosszban!

- Nem, csak furcsa volt számomra az egész helyzet.

- Elhiszem, főleg úgy, hogy megint elhurcoltak, de ne aggódj, itt jobb lesz neked! – ölelt hirtelen át, ami ledöbbentett, de, hogy nem legyek udvariatlan, viszonoztam. – Most magadra hagylak, nyugodtan nézz körbe.

- Rendben, köszönöm! – meghajoltunk egymás előtt, majd elhagyta a szobát. Furcsa egy lány volt, de ahogy egyre jobban megismertem, rá kellett jönnöm, h nem volt hátsószándéka.

Kíváncsian indultam meg felfedező utamra, ami először a kertbe vezetett. Kim úrnál olyan szép volt, így fel szerettem volna mérni, hogy ez is csodálatos lesz – e. Nem csalódtam ebben sem, de azért kisebb volt, és persze itt nem volt egy eldugott tisztás. Minden szegletét végig jártam, mikor a távolban megláttam, egy sötét alakot, ami számomra eléggé gyanús volt. Kicsit sietősebbre vettem lépteimet, hogy utolérjem, de mikor befordultam a ház sarkánál eltűnt a szemem elől. Kezdtem feladni a reményt, amikor valaki hátulról lefogott, és kezét a számra tette. Próbáltam szabadulni, de erősebbnek bizonyult, így ráhagytam.

- Megtudhatnám, hogy mit keresel itt? – csapta meg fülemet egy ismerős hang, amire hátrakaptam fejem.

- Jae Hwan? –kerekedtek ki szemeim.

- Igen, de nem válaszoltál a kérdésemre. Mit keresel itt?

- Ne gondolj rosszra, nem szöktem meg, Kim úr elengedett… Jobban mondva, elzavart – hajtottam le fejemet, rossz volt visszagondolni rá.

- Istenem… Pár napig nem vagyok ott, és máris bajba keveredsz? Ash, keressünk egy biztos helyet, nem lenne jó, ha észrevennének – megfogta kezem, majd jó messzire elvezetett a telektől.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet volt.

- Ezt én is mondhatnám. Csak nagyjából meséld el, hogy mi történt, aztán mehetsz is vissza, nekem is dolgom van.

- Kim úr és Jong Dae ellenségek lettek miattam, mivel Jong Dae megcsókolt…

- Gondolom még egy kicsit enyelegtetek is, ami kihozta a sodrából. Tudtam én, hogy ez lesz… Én mondtam neki, hogy ne hívja el vendégségbe, de nem hallgatott rám. Ennyit ér az én szavam – kelt ki magából, de hamar rendezte vonásait. – Gyere, azonnal visszaviszlek délre, a küldetésem ráér.

- Nem megyek vissza! Nem megyek vissza egy gyilkoshoz! – kezdtem el távolodni tőle.

- Gyilkos? Miről beszélsz? – értetlenül pislogott rám.

- Megölte a bátyámat, úgy beszélt rólam, mintha csak egy eldobható rongy lennék. Ezek után ne várd el, hogy visszamenjek! Egyébként is, milyen küldetésed van, hogy ide kellett jönnöd?

- Ezt nem mondhatom el, köt az ígéret.

- Miféle ígéret? Elszáll, mint a madár! Kim úr is megígért valamit, mégsem tartotta be… - könnyeim utat törtek maguknak, nem hittem el, hogy ő is elpártolt tőlem. Miért? Mi rosszat tettem? – Tudod mit? Ne mondj semmit! – ahogy csak tudtam, elkezdtem futni vissza arra a helyre, ami talán a megváltást jelentette nekem.

Próbáltam rendbe hozni magam, hogy ne lássák rajtam a sírás jeleit. Ennyi csalódás még nem ért engem. Fájt legbelül, de tudtam, hogy Jong Daera számíthattam.

A szobám felé tartottam, amikor meghallottam egy mély hangot, ahogy Jong Dae nevét ordította. Nagy illetlenség volt részemről, hogy az ajtóra tapadtam, de nagyon kíváncsi voltam arra, hogy kivel beszélt.

- Ennyi? Csak egy lányt tudtál elhozni? – egyre hangosabban szólalt meg a férfi.

- Figyelj, apa, ő a kulcs! Jong In lelki állapota viharossá vált, teljesen elvesztette az eszét, még a lány testvérét is kegyetlenül lemészárolta. Most kell rátámadni! Azt kérted, hogy gyengítsem meg, tessék, megtettem! – szívem pár ütemet kihagyott, nem hittem a fülemnek. Észrevehettem volna a jeleket. Zhang úr, még Jae Hwan is próbált rajtam segíteni, de én csak vakon követtem Jong Daet a sötétségbe. Hogy lehettem ekkora szerencsétlen?

- Min Jee? Mit csinálsz itt? – ijedtem ugrottam egyet, azt hittem szívrohamot fogok kapni. – Jaj, sajnálom! Nem akartalak megijeszteni.

- Nem gond, nem történt semmi – legyintettem egyet.

- Minden rendben van? Először azt hittem, hogy el fogsz ájulni. Csak guggoltál, és nem csináltál semmit – hatalmas kő esett le a szívemről, mikor meghallottam szavait. Szerencsémre nem jött rá, hogy mit csináltam.

- Nem, nincs semmi bajom. Megviselt egy kicsit az út, ennyi.

- Oh, akkor jobb lesz, ha lepihensz egy kicsit – bólintottam egyet, majd gyorsan a szobámba siettem. Kifújtam azt a levegőt, ami a tüdőmbe szorult, majd leültem az ágyra. Most mihez kezdjek? Nem mehet sehova? Azt sem tudom, hogy mit akarnak csinálni… Rátámadni Kim úrra? Meg akarják ölni Jong Int? 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Életemben nem írtam még ilyen gyorsan, szóval most büszke vagyok magamra >< 

Jöjjenek a kérdések! 

Ti sajnáljátok Jong Int? Vajon milyen állapotban lehet most? 

Örültök, hogy Jae Hwan felbukkant, ugye? Vajon milyen küldetése lehet? 

Ti rájöttetek Yi Xing és Jae Hwan burkolt figyelmeztetéseire? 

Mit gondoltok, mire készülnek Jong Dae és apja?