Prológus

Hangos nyögések töltötték be a hatalmas hálószobát. A férfi gyors tempót diktálva hajtotta magát a gyönyör felé, míg az alatta lévő nő fájdalmasan sikongatott. Halkan kérlelte a férfit, hogy hagyja abba, de ő rá se hederített, csak még erősebben tolta fel magát a nőben.

A gyors aktus után a férfi magára hagyta az eszméletlen nőt, nem érdekelte, hogy mi lesz vele, csak magára gondolt. Elégedetten igazította meg nyakkendőjét, majd megkérte egyik emberét, hogy mihamarabb tüntesse el a feleslegessé vált hölgyet. A szolga engedelmesen meghajolt és tette azt, amit megparancsoltak neki. Nem is cselekedhetett másképpen, különben mehetett volna a süllyesztőbe.

Lassan sétált végig a folyosón, miközben egy mosoly bujkált az arcán. Ám hamar eltűnt vigyora, amikor tökéletes nyugalmát ordibálás zavarta meg. Gyorsra vette lépteit az előszoba felé, majd egy határozott mozdulattal kicsapta az ajtót. Mindenki elhallgatott jelenlétére, senki sem számított rá.

- Mi a hangoskodás tárgya? - törte meg a csendet nyugodt hangja.

- Újabb lázadókat fogtunk el, uram! - mondta remegő hangon az egyik rendőr. A férfi alaposan szemügyre vette a két fiatalt, egy fiú és egy lány, feltehetően testvérek voltak. Megakadt az ifjú hölgyön a szeme, tetszett neki a látvány. Telt ajkak és keblek, tökéletes alkat volt a számára. Újra kedvet kapott vágyai kielégítéséhez, de nem hagyhatta szó nélkül, hogy lázadók állnak előtte.

- Nem tetszenek a törvényeim, hogy ellenszegültetek nekem? - emelte fel hajánál fogva a fiút, aki egy fájdalmas nyögéssel válaszolt, majd arcon köpte. A férfiben hatalmas harag keletkezett, így intett egyik emberének, aki egy tarkóra irányuló ütésben részesítette a szemtelen ifjút. A lány sírva rogyott testvére mellé, majd fájdalmas tekintetét az úrra szegezte.

- Vigyétek az egyik cellába, holnapig döntök a sorsáról! - intett rendőröknek, akik felkapták a fiút és elhagyták a telket. Mindenki tudta, hogy mi vár az ellenszegülőkre, csak szegény lány könyörgött a kegyelemért.

- Hogy lehet, hogy ilyen tünemény, mint kegyed, lázadóvá váljék? - nyújtotta kezét a könnyes szemű ifjú hölgy felé, de ő nem fogadta el a gesztust.

- Ha nem, hát nem. Azt gondoltam, hogy megszeretnéd menteni a testvéredet, de nem kényszerítelek semmire - hatalmas mosoly jelent arcán, mikor meglátta a lány kikerekedett szemeit mondata hallatán.

- Mit kell tennem? - állt a férfi elé határozottan, de nem tudta, hogy ezzel a tettével a vesztébe rohan.

- Vártam már, hogy megkérdezd!