4.éjszaka [1.rész]

Mit tettem?

Az este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Mindenen járt az eszem… Min Ki halála nagyon megviselt, de tudtam, hogy miatta erősnek kell maradnom. Végig gondoltam az egészet, hogy ki tehette, és mindig csak egy emberre jött számításba; Kim úr. Akár hogyan néztem, csak is őt tudtam gyanúsítani. Egyel több okom lett, hogy elhagyjam ezt a helyet.

Tétlenségemben kora reggeli sétára indultam. Végleg búcsút veszek innen mindentől… Lassan sétáltam végig a folyosón, mikor megláttam Jong Daet a falnak dőlve. Gyorsabbra vettem lépteimet, majd hirtelen elé ugrottam, amitől megijedt.

- Te rossz kislány! A szívbajt hoztad rám! – nevette el magát, amin nekem is mosolyognom kellett.

- Gondoltam felébresztelek, nagyon meredtél előre.

- Igen, nem túl sokat aludtam…

- Ahogy én sem – biggyesztettem le ajkam.

- Majd az utón kipihened magad – ölelt át, amit viszonoztam, de megint semmit sem éreztem. Eltoltam magamtól, majd meredtem magam elé, ő pedig csak értetlenül nézett rám. – Valami baj van? Rosszul érzed magad?

- Nem… Csak egy kis levegőre lenne szükségem…

- Gyere, menjünk ki a kertbe – nyújtotta felém kezét, de én nem fogadtam el.

- Inkább egyedül mennék…

- Ahogy gondolod – vonta meg vállát, majd visszament szobájába. Mi van velem? Eddig mindig melegség töltött el a közelségében… Akkor most miért nem? Talán… Nem, nem, kizárt. Majd a levegő helyre teszi az eszem.

Több órája kint lehettem már a szabadban, de sehogy sem tudtam rendezni érzéseimet. Kétségbeesetten kerestem egy nyugis helyet, amikor eszembe jutott a tisztás, amit Zhang úr mutatott. Arra számítottam, hogy ott találom, de tévednem kellett. Bár abban a helyzetben jobb is volt, hogy egyedül voltam. Ahogy mondta, tényleg nyugtató hatással bírt az a hely. Levettem cipőimet, majd lábaimat a tóba lógattam. Kellemes volt, nem olyan, mint Kim úr társasága. A víztükrön megláttam arcképemet, amit egy idegig néztem, de hirtelen Kim úr arcát láttam meg, amitől megijedtem, de ahelyett, hogy hátráltam volna, épphogy előre dőltem. Vészesen közeledtem a vízhez, de két kar visszatartott.

-Ha nem jöttem volna időben, már a tóból halászhatnálak ki – hallottam meg egy ismerős hangot, amit Zhang úrtól származott.

- Köszönöm! – hajoltam meg előtte, amire csak legyintett egyet.

- Ha szabad tudnom, mi ijesztett meg ennyire?

- Hát… A víztükörben megláttam Kim úr arcát…

- Azért nem annyira ijesztő. Egyébként is, csak a képzeleted játszott veled.

- Tudom, de annyira valóságosnak tűnt – akadtam ki, nem hittem el, hogy nem tudott együtt érezni. 

- Utoljára kérdezem meg, biztosan elmész? – váltott hirtelen témát.

- Azt hittem, hogy ezt már letisztáztuk… - fordítottam neki hátat, nem akartam a szemébe nézni.

- Hát… Akkor semmi sem tart vissza – hallottam hangjában a csalódottságot, ami megindított bennem valamit.

- Yi Xing, én-

- Pont, most hívsz így? – arcára egy fintor ült ki, amitől megijedtem. – Azt ajánlom, hogy azelőtt menjetek el, mielőtt Jong In előkerül.

- Rendben… - lehajtott fejjel hagytam el a tisztást, teljesen megszégyenültem. Már ő sem volt velem. Lassan ballagtam végig a köves utón, csak az járt a fejemben, hogy mikor mehetek el innen. Jae Hwan sem került elő, így tőle nem tudtam elbúcsúzni. Rosszul éreztem magam, annyit megérdemelt volna, hogy elköszönjek tőle.

Utolsó tettemként megkerestem azt a szolgálót, aki próbált segíteni rajtam, de én túl vak voltam. Megköszöntem neki mindent, majd a ház ajtaja előtt vártam Jong Daet.

- Jobban vagy már? – karolt át, így húzott magához.

- Teljes mértékben. Indulhatunk – válaszként csak bólintott, majd intett a sofőrnek, aki kinyitotta nekem az ajtót. Még sosem ültem autóban, azt se tudtam, hogy ilyen jármű egyáltalán létezik.

- Tetszik?

- Nagyon! – utoljára néztem rá a kúriára, amikor az egyik ablakban egy alakot vettem észre. Sötét volt a szobában, de tudtam, hogy ki áll ott. Mikor meglátta, hogy őt nézem gyorsan hátat fordított, majd eltűnt.

- Mit nézel? – hajolt közelebb hozzám Jong Dae, amitől elpirultam.

- S-semmit! Csak búcsút vettem ettől a helytől – fordulta volna vissza, de akkor elindult az autó.

- Lesz olyan, aki hiányozni fog?

- Igen… Főleg a bátyám.

- Sajnálom, őt nem tudtam kihozni… - fogta meg kezemet. Talán jobb Min Kinek, hogy nem él, csak szenvedett volna. A kialvatlanságom miatt, könnyedén el tudtam aludni. Fejemet Jong Dae vállára hajtottam, majd álomba szenderültem.

Mikor kinyitottam a szemeimet, már északon voltunk.

- Jó sokat tudsz aludni! – kuncogott halkan, amire egy kicsit meglöktem.

- Több napja nem jött álom a szememre, ez most jól esett.

- Kényelmes voltam?

- Ez milyen kérdés? – nevettem el magam. – Egyébként, igen.

- Akkor megismételjük. Jó látni, hogy nevetsz – nyomot puszit az arcomra. Teljesen összezavarodtam… Nem hittem el, hogy nem váltott ki belőlem semmit. – Biztosan jól vagy? Teljesen falfehér vagy…

- Persze, hogy jól vagyok, csak-

- Kérlek ne hazudj! Tudom, hogy valami nincs rendben, de nem tudok segíteni, ha nem mondasz semmit.

- Én nem tudom… Lehet, hogy nagyon megviseltek az események.

- Értem… - nézett ki az ablakon. Nem akartam, hogy így alakuljon… Azt szerettem volna, ha vele boldogan élhettem volna, de úgy tűnik ez nem fog megvalósulni. – Mindegy is, megérkeztünk – felkaptam fejem, kíváncsi voltam, hogy milyen helyre hoztak engem. Hasonlított Kim úr házához, de talán nagyobb volt és barátságosabb. Jong Dae kinyitottam nekem az ajtót, majd kézen fogva vezetett tovább. Az ajtóban megpillantottam azt a nőt, akire eddig kíváncsi voltam.

- Oppa! Végre haza jöttél! – futott felénk, de mikor meglátott engem, megtorpant. – Oh, te vagy az a lány, akiről oppa annyit beszélt. Örülök a találkozásnak, Lee Geum Hee vagyok – hajolt meg előttem, amit furcsálltam, hiszen nemrég még megfenyegetett.

- Kim Min Jee – adtam meg én is a tiszteletet.

- Végre nem leszek egyedül! Egy áldás vagy Min Jee! – fogta meg kezem, amitől kikerekedtek a szemeim.

- Nyugodj meg Geum Hee, már megint túlpörögtél… - fogta meg fejét Jong Dae. – Kérlek vezesd a szobájába, addig én beszélek apámmal – válaszként csak bólintott, majd nekem intve elindult.

- Te aztán kapós egy lány vagy!

- Ilyet azért nem mondanék… - húztam el számat kijelentésén.

- Én meg igen. Jong In és az én unokabátyám is kedvel. Szerencsés vagy!

- Kim úr nem kedvel engem, főleg, azok után, ami történt… - hirtelen áll meg, majd rám néz.

- Jobb ha nem tudom meg, hogy mit csináltatok. Ez lesz a szobád – nyitott be egy hatalmas helyiségbe. Elállt a lélegzetem, túl szép volt, hogy igaz legyen. – Látom tetszik. Látod azt az ajtót? – mutatott a szoba végébe. – Az oppa szobájába nyílik, szóval szinte össze vagytok kötve. Az szobám pedig az emelten van. Remélem otthon fogod érezni magad! – mosolygott rám, de láttam rajta, hogy nem volt igazi.

- Elmondanál valamit?

- Bármit.

- Amikor még Kim úrnál voltunk… te megfenyegettél engem, de most túl kedves vagy velem. Miért van ez?

- Fenyegetésnek vetted? Nagyon sajnálom, ha félre értetted, nem állt szándékomban! – nézett rám bűnbánóan. – Tudod, egy ideje ismerem Jong Int. Nem nagyon beszéltem vele, de sok mindent halottam róla. Sosem volt egy lánnyal sem kedves, ezért meglepődtem, hogy veled az, csak ennyi. Remélem nem leszünk rosszban!

- Nem, csak furcsa volt számomra az egész helyzet.

- Elhiszem, főleg úgy, hogy megint elhurcoltak, de ne aggódj, itt jobb lesz neked! – ölelt hirtelen át, ami ledöbbentett, de, hogy nem legyek udvariatlan, viszonoztam. – Most magadra hagylak, nyugodtan nézz körbe.

- Rendben, köszönöm! – meghajoltunk egymás előtt, majd elhagyta a szobát. Furcsa egy lány volt, de ahogy egyre jobban megismertem, rá kellett jönnöm, h nem volt hátsószándéka.

Kíváncsian indultam meg felfedező utamra, ami először a kertbe vezetett. Kim úrnál olyan szép volt, így fel szerettem volna mérni, hogy ez is csodálatos lesz – e. Nem csalódtam ebben sem, de azért kisebb volt, és persze itt nem volt egy eldugott tisztás. Minden szegletét végig jártam, mikor a távolban megláttam, egy sötét alakot, ami számomra eléggé gyanús volt. Kicsit sietősebbre vettem lépteimet, hogy utolérjem, de mikor befordultam a ház sarkánál eltűnt a szemem elől. Kezdtem feladni a reményt, amikor valaki hátulról lefogott, és kezét a számra tette. Próbáltam szabadulni, de erősebbnek bizonyult, így ráhagytam.

- Megtudhatnám, hogy mit keresel itt? – csapta meg fülemet egy ismerős hang, amire hátrakaptam fejem.

- Jae Hwan? –kerekedtek ki szemeim.

- Igen, de nem válaszoltál a kérdésemre. Mit keresel itt?

- Ne gondolj rosszra, nem szöktem meg, Kim úr elengedett… Jobban mondva, elzavart – hajtottam le fejemet, rossz volt visszagondolni rá.

- Istenem… Pár napig nem vagyok ott, és máris bajba keveredsz? Ash, keressünk egy biztos helyet, nem lenne jó, ha észrevennének – megfogta kezem, majd jó messzire elvezetett a telektől.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet volt.

- Ezt én is mondhatnám. Csak nagyjából meséld el, hogy mi történt, aztán mehetsz is vissza, nekem is dolgom van.

- Kim úr és Jong Dae ellenségek lettek miattam, mivel Jong Dae megcsókolt…

- Gondolom még egy kicsit enyelegtetek is, ami kihozta a sodrából. Tudtam én, hogy ez lesz… Én mondtam neki, hogy ne hívja el vendégségbe, de nem hallgatott rám. Ennyit ér az én szavam – kelt ki magából, de hamar rendezte vonásait. – Gyere, azonnal visszaviszlek délre, a küldetésem ráér.

- Nem megyek vissza! Nem megyek vissza egy gyilkoshoz! – kezdtem el távolodni tőle.

- Gyilkos? Miről beszélsz? – értetlenül pislogott rám.

- Megölte a bátyámat, úgy beszélt rólam, mintha csak egy eldobható rongy lennék. Ezek után ne várd el, hogy visszamenjek! Egyébként is, milyen küldetésed van, hogy ide kellett jönnöd?

- Ezt nem mondhatom el, köt az ígéret.

- Miféle ígéret? Elszáll, mint a madár! Kim úr is megígért valamit, mégsem tartotta be… - könnyeim utat törtek maguknak, nem hittem el, hogy ő is elpártolt tőlem. Miért? Mi rosszat tettem? – Tudod mit? Ne mondj semmit! – ahogy csak tudtam, elkezdtem futni vissza arra a helyre, ami talán a megváltást jelentette nekem.

Próbáltam rendbe hozni magam, hogy ne lássák rajtam a sírás jeleit. Ennyi csalódás még nem ért engem. Fájt legbelül, de tudtam, hogy Jong Daera számíthattam.

A szobám felé tartottam, amikor meghallottam egy mély hangot, ahogy Jong Dae nevét ordította. Nagy illetlenség volt részemről, hogy az ajtóra tapadtam, de nagyon kíváncsi voltam arra, hogy kivel beszélt.

- Ennyi? Csak egy lányt tudtál elhozni? – egyre hangosabban szólalt meg a férfi.

- Figyelj, apa, ő a kulcs! Jong In lelki állapota viharossá vált, teljesen elvesztette az eszét, még a lány testvérét is kegyetlenül lemészárolta. Most kell rátámadni! Azt kérted, hogy gyengítsem meg, tessék, megtettem! – szívem pár ütemet kihagyott, nem hittem a fülemnek. Észrevehettem volna a jeleket. Zhang úr, még Jae Hwan is próbált rajtam segíteni, de én csak vakon követtem Jong Daet a sötétségbe. Hogy lehettem ekkora szerencsétlen?

- Min Jee? Mit csinálsz itt? – ijedtem ugrottam egyet, azt hittem szívrohamot fogok kapni. – Jaj, sajnálom! Nem akartalak megijeszteni.

- Nem gond, nem történt semmi – legyintettem egyet.

- Minden rendben van? Először azt hittem, hogy el fogsz ájulni. Csak guggoltál, és nem csináltál semmit – hatalmas kő esett le a szívemről, mikor meghallottam szavait. Szerencsémre nem jött rá, hogy mit csináltam.

- Nem, nincs semmi bajom. Megviselt egy kicsit az út, ennyi.

- Oh, akkor jobb lesz, ha lepihensz egy kicsit – bólintottam egyet, majd gyorsan a szobámba siettem. Kifújtam azt a levegőt, ami a tüdőmbe szorult, majd leültem az ágyra. Most mihez kezdjek? Nem mehet sehova? Azt sem tudom, hogy mit akarnak csinálni… Rátámadni Kim úrra? Meg akarják ölni Jong Int? 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Életemben nem írtam még ilyen gyorsan, szóval most büszke vagyok magamra >< 

Jöjjenek a kérdések! 

Ti sajnáljátok Jong Int? Vajon milyen állapotban lehet most? 

Örültök, hogy Jae Hwan felbukkant, ugye? Vajon milyen küldetése lehet? 

Ti rájöttetek Yi Xing és Jae Hwan burkolt figyelmeztetéseire? 

Mit gondoltok, mire készülnek Jong Dae és apja?