3.éjszaka [3.rész]

A halál édes illata

Hosszú csönd telepedett közénk, csak farkasszemet néztek egymással. Kétségbe esetten néztem, hol Jong Daera, hol Kim úrra. 

- Jong In, próbáltad csak egyszer is a lányok helyébe képzelni magad? - szólalt meg végül Jong Dae, amire Kim úr rám nézett. Semmit sem tudtam leolvasni arcáról, csak meredten bámult engem. - Jong In, kérdeztem valamit.

- Pont most kérsz számon, ennyi év után? - teljesen nyugodt volt hangja, ami megrémisztett. Féltem, hogy elveszti eszét, és kitudja mit fog tenni velünk.

- Sosem támogattalak az erőszakos viselkedésedben. Egyébként is, bármit mondtam voltam volna neked nem hallgattál volna rám. 

- Na most fejezd be, mert esküszöm erre a kurvára, hogy lefejezlek! - mutatott rám, majd a falhoz szorította Jong Daet. A rémülettől hirtelen kihagyott pár ütemet a szívem, de mikor megláttam, hogy alig kap levegőt, Kim úrnak rontottam. 

- Kérlek, fejezd be! - elkezdtek hullani könnyeim... Tudtam, hogy csak is miattam került bajba. - Jong In, térj észhez! Megölöd! - rogytam össze, tehetetlennek éreztem magam. Mintha visszatért volna józan gondolkodása engedett szorításán, amire Jong Dae fuldokolva esett össze. Oda siettem hozzá, majd átöleltem. Hatalmas bűntudat keletkezett bennem, meg is halhatott volna. 

- Ha ennyire fontos számodra, akkor vigyed, a fenének kell! - köpte felénk a szavakat. Szemébe néztem, ami csillogott a holdfényben. Nem tudtam eldönteni, hogy vagy a dühtől, vagy a könnyektől. Arca nem mutatott semmilyen érzelmet, így nem tudtam, hogy mire gondolt. Lassan állt fel Jong Dae, majd engem is felsegített. 

- Tűnjetek a szemem elől! Holnap már ne legyetek itt! - ordított ránk, majd eltűnt az alakja a sötétben.

- Sajnálom Min Jee... Gondolom nem így akartál elválni tőle - hajtotta le fejét szégyenében, amit nem értettem.

- Te kérsz bocsánatot? Te nem csináltál semmit... Inkább nekem kéne, hiszem miattam majdnem... - bele se mertem gondolni, hogy mi lehetett volna, ha Kim úr nem állt volna le. 

- Mi történt itt? Ordításokat hallottam - futott oda hozzánk Zhang úr. 

- Megnyugodhatsz, nem volt semmi. Kérlek kísérd vissza Min Jeet a szobájába, neki elég volt mára a megpróbáltatásokból - utasította Jong Dae. Mielőtt elváltunk volna egymástól homlokomra egy apró puszit nyomot, amit Zhang úr rossz szemmel nézett. 

- Legyen szép estéd! - köszönt el tőlem. Félve pillantottam fel Zhang úrra, aki az "én megmondtam" arckifejezéssel nézett rám. 

- Te tényleg ennyire sötét vagy, vagy csak teteted? - indult meg a szobám felé, de mikor látta, hogy nem követem hátra fordult. - Mit vártál? Jong In nem hagyta szó nélkül, mi?

- Úgy beszélt rólam, mintha csak egy utolsó senkiházi lennék... 

- Ismerem Jong Int már régóta, láttam rajta, hogy nem szívesen válna meg tőled. Mindenki számára feltűnt, hogy másképpen viselkedik veled, mint az eddigi lányokkal. Sajnálom, hogy te ezt nem vetted észre - intett nekem, hogy menjek közelebb hozzá. Tétovázva, de lassan elindultam, ám mikor élé értem, meglepődtem tettén. 

- Gondoltam most erre vágysz... - ölelt át gyengéden, ami jól esett. Jól gondolta. Neki hála kicsit lenyugodtam. 

- Köszönöm! 

- Eh, nekem is kéne mondanom valamit... - vakarta meg tarkóját. - Sajnálom, hogy megütöttelek, csak te miattad csináltam, és Jong In miatt. Tudod, nem mutatja ki az érzéseit, de én tudom,  hogy mit érez irántad - nem tudtam mit reagáljak kijelentésére. - Nem változtatott ez semmit a helyzeten? 

- Nem... - ráztam meg fejemet. Tudta, hogy ezt mondom, így nem láttam rajta, hogy meglepődött volna. 

- Gyere, menjünk vissza a szobádba - nyújtotta felém kezét, amit nem mertem elfogadni, helyette inkább elindultam.

***

Mindenhol csönd volt, csak láncok csörgését lehetett hallani. Éjfél is már elmúlhatott, de volt egy ember, aki bemerészkedett erre a helyre, a börtönbe. Mint aki sokat ivott volna, bukdácsolt végig a hosszú folyosón, pedig egy korty se ment le a torkán. Ördögi vigyorral az arcán állt meg az egyik cella előtt, majd fogta a kulcsot, amit az őrtől vett el miután megölte, és kinyitotta vele az ajtót. A fiú a hangzavarra felriadt, és szembe találta magát a legszörnyűbb rémálmával. A férfi egy kötelet tartott a kezében egy baltával együtt. A fiú agyában megszólalt a vészcsengő, de nem tudott sehová sem menekülni, mivel a falhoz volt láncolva. A férfi fellendítette a baltát, majd lesújtott vele. A fiatal ijedtében összehúzódott, de nem az történt amire számított. Neki nem esett bántódása, de a lánc már nem tartotta vissza. Nem értette, hogy miért tette vele azt, amit, de mikor leguggolt elé a férfi, újra eluralkodott rajta a félelem. 

- Fuss, menekülj amíg még tudsz! - mosolygott a fiúra, akinek nem kellett kétszer mondani, azonnal felállt, és neki iramodott. A férfi hangos nevetésbe tört ki, amire a fiatal hátra fordult és megállt. Nem látott háta mögött senki, ami megrémisztette. Szemeivel kereste a férfit, de nem gondolt arra, hogy hátulról fog támadni. Erős fájdalmat érzett, majd összerogyott. Próbált felkelni, de mikor meglátta a talajon saját vérét pánikba esett. 

- És még azt hitted, hogy elmenekülhetsz, ezt te sem gondoltad komolyan! - vette ki az éles tárgyat testéből a férfi. Felemelte hajánál fogva, majd mélyen a szemébe nézett. - Kár, hogy a húgod nem látja a halálodat... Nagy kár! - jó erősen megmarkolta a baltát, majd egy hirtelen mozdulattal hátra lökte a fiút, és most a hasát hasította át. A csendes estét a ifjú ordítása, és a férfi nevetése zavarta meg. - Istenem... Nehogy meghalj, még szeretnélek látni szenvedni! - rúgni kezdte a szinte élettelen testet, majd mikor megunta, egyszerűen a fiú fejébe dobta az éles tárgyat, és magára hagyta... hogy ott rohadjon el a teteme.

***

A szobámba visszaérve sem hagyott magamra Zhang úr. Jobbnak látta, ha velem marad, ki tudja, hogy Kim úr milyen állapotban lehet.

- Biztos vagy abban, hogy elmész? Tudom, hogy Jong In nem bánt veled annyira jól, de jobb helyed van itt, mint északon - próbált meggyőzni, de már nem tehetett semmit. Kim úr biztos nem fogadna vissza ezek után... 

- Biztos vagyok benne! Jong Dae kedves velem, vele jobb életem lehet, és a testvéremnek is.

- Nem hinném, hogy a testvéredet is magával vinné... - húzta el száját. Nem, biztos voltam benne, hogy Min Kit is megmenti, én tudtam!

- De! Megígérte, hogy segít nekem, biztosan a bátyámon is segítene.

- Ne legyél te ebben annyira biztos. Egyáltalán nem érné meg neki őt magával vinnie - csóválta rosszallóan a fejét, de még ekkor sem győzött meg. 

- Túl komolyan mondta, ahhoz, hogy ne higgyek neki - álltam fel ingerülten, amit rossz szemmel nézett, így gyorsan lenyugtattam magam. - Egyébként, tudja hol van Jae Hwan? 

- Fogalmam sincs. Nem mintha sokat beszélnék vele, nem vagyunk baráti viszonyban.

- Igen, ő is ezt mondta... Azért köszönöm... - kezdtem hiányolni őt, Jong Daen kívül csak benne bíztam meg. 

- Csak nem lettetek jóban? - nézett rám értetlenül.

- De. Ebben van valami furcsa? 

- Ami azt illeti, igen. Jae Hwan eléggé magának való egy ember, szóval csodálatra méltó, hogy meglágyítottad a szívét - mosolyodott el elismerően, amit viszonoztam.

- Az elején tényleg goromba volt velem, de aztán jobban megismertem, és rá kellett jönnöm, hogy egy nagyon jó ember.

- Látom rajtad, hogy hiányolod. Nem ment el örökre, biztosan csak küldetésen van.

- De én elmegyek... Örökre - nagyon fájt, hogy köszönés nélkül kell elmennem. Pár kósza könnycsepp utat is tört magának. 

- Jaj, ne sírj... - kis szünetet tartott, mintha gondolkodott volna valamin. - Van egy ajánlatom!

- Mi lenne az? - töröltem meg arcomat.

- Ha újra láthatom a mosolyodat, akkor elvezetlek a bátyádhoz.

- Megtenné? - ugrottam fel izgalmamban. Nem hittem el, amit mondott.

- De csak akkor, ha őszinte mosolyt látok - emelte fel mutató ujját, amire elnevettem magam. - Tökéletes! Szerencsédre ismerem ott az őrt, így biztosan beenged.

- Köszönöm! - ugrottam a nyakába, ami meglepte, de megtartott.

- Na gyere, sietnünk kell, hamarosan felkel a nap!

Gyorsan lépkedtünk az ismeretlen úton, míg el nem értünk a börtönig, amiben a bátyám raboskodott. Nagyon megörültem, hogy Zhang úr elhozott ide, de egyben féltem is. Így este ijesztő volt a hely, főleg mivel alig lehetett látni valamit. 

- Hm... Ez furcsa, általában itt szokott ülni a börtön bejáratánál.

- Az nagy baj, ha nincs itt? - tettem fel a nagy kérdést.

- Majd meglátjuk... - lassan nyitott be, majd azonnal meg is állt, de nem tudtam miért.

- Miért állt me... - nem tudtam befejezni, mivel ami a szemem elé tárult attól elállt a lélegzetem.

- Szent ég... Barátom, ki tette ezt veled? - guggolt le a vérben fekvő holttest mellé, majd szemeit lehajtotta. - Min Jee, maradj mindig közel hozzám! Egy pillanatra se távolodj el tőlem, a gyilkos még itt lehet - félelemtől vezérelve Zhang úr karját átkaroltam, amitől megrázkódott. - Nyugodj meg, nem hagyom, hogy bárki is bántson!

- Milyen ember az, aki egy börtönbe jön ölni?

- Egy olyan ember, akinek tökmindegy, hogy ki az áldozata, csak öljön valakit - szavai nagyon megrémisztettek. Ekkor eszembe jutott, hogy lehet a testvéremnek is baja eshetett.

-  A bátyám... A bátyám... - sírtam el magam, bele se mertem gondolni, hogy elveszíthetem őt.

- Gyere, keressük meg a testvéredet - indult meg a sötét folyosón. Csönd volt, csak az én szipogásomat lehetett hallani. - Ez nagyon furcsa...

- M-micsoda? 

- Mindegyik cella sértetlen... Úgy tűnik a gyilkosunk céltudatosan jött ide - hangtalanul haladtunk tovább. Egyre jobban csak arra tudtam gondolni, hogy Min Kinek baja eshetett. Szemeimet becsuktam, nem mertem nyitva tartani. Inkább Zhang úrra támaszkodtam, úgy sem tudtam volna sokat látni. Rövid gyaloglás után furcsa szag ütötte meg orromat. 

- Min Jee... Azt hiszem megérkeztünk - nagyon halkan mondta a szavakat, ami aggodalomra adott okot.

- Megtaláltuk a testvérem? - még mindig nem nyitottam ki szemeim, nem mertem.

- Előttünk van...

- Mi? - gyorsan kipattantak a szemeim, de amikor megláttam bátyámat, azt kívántam, bárcsak ide se jöttem volna. Sírva rogytam össze teste mellé, nem érdekelt, hogy véres lettem. 

- Min Ki... Ki tette ezt veled? Ki? KI? - ordítottam keservesen, nem hittem el, hogy elvesztettem őt is. Elkezdtem rázni testét, de tudtam, hogy soha nem fog felkeni. Soha többé nem láthatom mosolyát, nem hallhatom hangját. Az utolsó rokonomat is elvesztettem... Az utolsó szerettemet. 

- Min Jee... Hagyd abba, nincs értelme ennek...

- Nem érdekel! - förmedtem rá, amitől visszahőkölt. - Csak ő maradt nekem! De egy állat elvette őt is tőlem! - sírtam egyre hangosabban, nem tudtam abba hagyni. El se köszönhettem tőle.

- Min Jee... Mennünk kell! Még itt lehet a gyilkos - fogta meg vállam, amit azonnal el is húztam.

- El nem megyek innen! Inkább haljak meg én is itt! - nem éreztem szavaimnak súlyát, teljesen elvesztettem az eszem. 

- Én viszont nem hagylak itt! - egy hirtelen mozdulattal felkapott, és elindult kifelé. Ütni, verni kezdtem ahol csak értem, de ő tűrte. Egy idő után elfáradtam, így szavakkal kezdtem el bántani Zhang urat, amit már nem hagyott annyiban.

- Ide figyelj! Ha most nem maradsz csöndben, esküszöm, bele doblak a tóba! - mérgesen fújtattam egyet, de abba hagytam a szitkozódást.

Csak az ágyamon feküdtem, mint aki halott lenne. Elgondolkodtam a jövőmön. Min Ki nélkül nincs értelme az életemnek... Nincs aki engem szeretne. Miután rájöttem, hogy mi is ment végig az agyamon gyorsan felpattantam. Jong Dae és Jae Hwan még itt vannak nekem... Csak ők maradtak számomra.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok~ Akkor jöhetnek a kérdések ^^

Mit szóltok Jong In és Jong Dae közt létrejött ellenségességhez? Mit váltott ki belőletek Jong In kirohanása? 

Yi Xing újra kedves *-* Örültök neki, mi? Mit gondoltok erről az oldaláról? 

Hogy fogadtátok a börtönös jelenetet? Gondoltátok, hogy ez lesz?

Ennyi tellett tőlem >< Ha ennyi kérdésre válaszoltok, nagyon boldog leszek xdd

3.éjszaka [2.rész]

Ellenség

Újra a szobámban. Azt hiszem, ez a börtön a számomra. Bár jobb is, hogy itt vagyok. Inkább egyedül voltam, mint Kim úrral. A bűntudat belülről mardosott, így nem tudtam volna a szemébe nézni. Jong Dae azt ígérte, hogy megment, de nem lehettem semmiben biztos, és még a titokzatos nővel kapcsolatban is voltak kérdéseim. Azóta nem találkoztam vele… Talán, ha megkeresném…

Kíváncsiságom felülkerekedett rajtam, így a reggeli vendégem keresésére indultam. Először a kertbe mentem, mivel azt a helyet ismertem a legjobban. Végig jártam az egészet, de nem lehetett siker élményem. Sehol nem volt senki, amit furcsálltam. Mindig voltak itt őrök, de most nem láttam egyet sem. Már éppen feladtam volna, mikor egy fűzfa mögül Zhang úr lépett elő. Meglepődve néztünk egymásra, majd a hosszú csendet ő szakította meg.

- Már megint egyedül vagy?

- Magamra hagytak, és meguntam a tétlenséget – válaszoltam egyszerűen. Mondatom hallatán egy kósza mosoly jelent meg az arcán.

- Unatkozol, mi? – pillantott a fűzfára – Mutathatok valamit…

- Oh, mit? – lelkesültem fel, ami halk kacagást váltott ki belőle. Kezét nyújtotta felém, amit készségesen elfogadtam, majd a fán túlra vezetett. Az elém táruló látvány csodálatos volt. Egy elrejtett kis tisztás volt itt. Mindenhol szebbnél – szebb virágokat láttam, és a hely közepén egy tiszta vizű tó volt.

- Látom tetszik.

- Igen, gyönyörű! Csak ön tud róla?

- Igen. Amikor nincs semmi dolgom mindig ide jövök. Nagyon megnyugtató – örültem neki, hogy megmutattam nekem… csak nekem – Egyébként, történt valami reggel? Jong In eléggé feszültnek tűnt.

- Ahogy mondtam, nem történt semmi – hazudtam folyékonyan. Mégsem mondhattam el neki, hogy volt valami köztem és Jong Dae között.

- Tudod, az évek során megtanultam felismerni, hogy ki hazudik nekem, és te pont ezt teszed – nézett rám gyanakvóan, majd mikor látta, hogy nem válaszolok, közelebb hajolt hozzám – Most mondanám, hogy kötelességed elmondani mindent, de jó ember vagyok, így –

- Megcsókolt Jong Dae… - suttogtam magam elé, talán nem kellett volna elmondanom neki. Valamelyest szégyelltem a történteket, de még mindig melegséggel töltött el a puszta gondolata.

- Hogy mit tett? – emelte fel hangját, amitől teljesen ijesztővé vált.

- Jól hallotta, kérem, hadd ne ismételjem meg! – fordultam el tőle, majd ujjaimat elkezdtem tördelni.

- Tényleg csöndben kellett volna maradnod…

- Ön mondta, hogy köteles vagyok elmondani önnek!

- Tudtad nagyon jól, hogy nem lett volna semmi, ha nem úgy cselekedtél volna. Úr isten! – kapta fejéhez kezét, és elkezdett gondolkodni.

- Nem történt semmi komoly… - próbáltam lenyugtatni, de már fölösleges volt bármit is mondanom neki.

- Nem? Ha ezt Jongin megtudja annak kö –

- Nem is tudom, hogy miért nem tartottam a számat… - nem voltam kíváncsi a további kiosztásaira, ezért elindultam „kifelé”. Nem jött utánam, ennek örültem is. Ámde mikor kiléptem a fűzfa mögül, szembetaláltam magam Jong Daeval és Kim úrral. Egy ideig csak figyeltük egymást, de nem sokáig bírtam, így a szobám felé vettem az irányt. Határozott léptekkel haladtam, de valaki visszarántott.

- Legalább annyival megtisztelhettél volna minket, hogy meghajolsz! – szólt rám erélyesen Kim úr.

- Hol van Jae Hwan? – kérdeztem mit sem törődve vele, minél hamarabb szabadulni szerettem volna.

- Hogy jön most ő ide? Egyáltalán honnan tudjam? – tört ki magából, látszott rajta a düh össze jele.

- Az ön embere… - motyogtam magam elé sértődötten. Elegem volt, hogy állandóan ilyen hangnemben beszélt velem.

- Te kis… - ütésre emelte kezét, de ekkor Jong Dae megállította.

- Nem hinném, hogy erre szükség lenne. Egy hölggyel nem így kell bánni!

- Kérlek, ne te mond meg nekem, hogy mit tegyek! – mérgelődve adta meg magát. Míg egy ideig bámult engem, majd Jong Dae intett neki, hogy jobb, ha elmegy és lenyugszik.

- Istenem, ez az ember! Esküszöm, ilyennek még nem láttam! – fordult felém aggódva, majd hirtelen átölelt, ami nagyon meglepett – Nem sokáig kell szenvedned, ígérem!

- Köszönöm, de miért csinálja ezt? – mélyre fúrtam magam a mellkasában, biztonságot árasztott.

- Hogy miért? Talán azért, mert kedvellek! – nagyot dobbant szívem, próbáltam értelmezni amit mondott. Eltolt magától, és bíztatóan rám mosolygott – Gyere, nemsokára vacsora lesz, azon kérlek te is jelenj meg! – tétovázás nélkül bólintottam, ő pedig kézen fogva vissza vezetett a szobámba.

Talán még sosem voltam olyan boldog, mint akkor. Jong Dae egy nap alatt megváltoztatta erről a helyről a véleményem. Teljesen kiment a fejemből Min Ki, de valahogy nem fájt annyira a szívem, mint első nap. Biztos voltam benne, hogy testvéremet is megmenti.

Nyugodtan feküdtem az ágyamon, mikor az ajtó lassan kinyitódott. Zhang úr enyhén bűnbánó arckifejezéssel lépett elém.

- Történt valami? – rá sem nézve tettem fel kérdésem.

- Tudod te jól, hogy miért vagyok itt! – akadt ki, amiért ilyen illetlen voltam vele. Nagyot sóhajtottam, majd felálltam, és a szemébe néztem.

- Persze, hogy tudom, de nem értem, hogy mi rosszat tettem.

- Nem mondtam, hogy rossz, de gondolhattál a következményekre! Jong In nem fog örülni ennek.

- Ezt már mondta, de nem tett eddig még semmit sem – vontam meg vállam, talán kicsit elszállt velem a ló.

- Tényleg nem érted? Nagy szerencséd van, hogy eddig bírta türtőztetni magát, de elérte tűréshatárát. Jong Dae a barátja, de nem fogja ezt elnézni.

- Jól van, köszönöm, hogy aggódik értem, de teljesen fölöslegesen – válaszoltam félvállról, kezdtem egy jobban ideges lenni.

- Fölöslegesen? Nem tudom, hogy kinek a testvére van börtönben, te tudod? – kezdett el ordibálni, ami valamelyest felébresztett álomvilágomból.

- Ne hozza fel ezt a témát! Jong Dae megígérte, hogy segít! – hirtelen jött dühöm által szóltam el magam, de hamar rájöttem, hogy nem kellet volna. Szám elé kaptam kezem, de már késő volt.

- Ígéret… elszáll, mint a madár! Miért vagy ilyen naiv? Szerinted Jong In hagyni fogja? Biztos nem! Jobb életed lenne északon, mint itt? Nem! Ébredj már fel! – egy jól irányzott ütést mért arcomra, amire oda kaptam a kezem. Égett, fájt. Nem bírtam tovább, könnyeimnek utat engedtem – Istenem… Menj a konyhába, kérj jeget rá! Vacsorára próbált meg eltűntetni a pirosságot! – sírva bólintottam, amire megköszörülte a torkát, és elhagyta a helyiséget. Nem hittem volna, hogy Zhang úr is tud ilyen lenni, de megtanulhattam volna, hogy semmi sem az, aminek látszik.

Az idő lassabban telt, mint amire számítottam. Minél hamarabb el szerettem volna hagyni ez a helyet, reméltem, hogy Jong Dae kijutat innen. Szépen kiöltöztem, bár fogalmam sem volt, hogy miért. Talán valakinek meg akartam felelni… de biztos nem annak, akié ez a telek.

- Szép estét! Az elnök úr szólt, hogy jöjjön, kész a vacsora – nyitódott ki hirtelen az ajtó.

- Azonnal megyek! – indultam meg a szolga után, aki kicsit sietősebben előttem haladt. Nem szerettem volna megjelenni, de mivel Jong Dae megkért rá, így kénytelen voltam. Mielőtt benyitottam volna az étkezőbe, megálltam. Bármi is történjék megőrzöm a hideg vérem. Tétovázva fogtam meg a kilincset, majd lassan lenyomtam. Mikor beléptem, minden szem rám szegeződött. Nem gondoltam volna, hogy annyian ott lesznek. Rengeteg ismeretlen… Keresni kezdtem Jong Daet, de mellette nem volt üres hely. Jobb oldalán egy férfi ült, bal oldalán pedig a reggeli nő. Tovább haladtam, és akkor Jong In felállt, majd intett nekem, hogy menjek oda. Próbáltam szép arcot vágni, hogy senki se lássa rajtam az undor jeleit.

- Gondolom Jond Dae mellé szerettél volna ülni, igaz? – észrevétlenül biccentettem, majd helyet foglaltam – Sajnálom, de kicsit furcsán nézett volna ki, ha nem mellém lettél volna.

- Tudom. Elmondaná, hogy mi fog történni? – jobb ha előre megtudok mindent, akkor legalább felkészíthetem magam az esetleges kellemetlenségekre.

- Megnyugtatlak, nem kell semmit sem tenned. Ha kérdeznek te szépen válaszolsz, ennyi – zárta le ennyivel. Nem tudtam meg semmit… Gondolhattam volna, hogy nem mond el semmit.

- Na, észhez tértél? – jött másik oldalamról egy gúnyos kérdés. Remek, még őt is el kell viselnem.

- Hát hogyne! A pofon teljes mértékben megtisztította az elmémet – mosolyogtam rá, mintha nem is haragudnék a történtek miatt.

- Halkabban! Erről itt ne beszélj!

- Értettem! Ha lehet, ne nagyon beszéljünk egymással az esetleges félreértések érdekében – láttam, hogy nem tetszett neki, amit mondtam, de rábólintott. Ha mindenki kemény, akkor én is! Nem hagyhattam magam, Jae Hwan is ezt mondta. Talán csak ő fog hiányozni.

- Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttek! Szerencsére nincs különösebb ok, hogy összehívtam önöket, ezért élvezzük ki a békés napokat! A köszöntőt azzal zárnám, hogy bemutatnám új páromat, Kim Min Jeet – nyújtotta felém kezét, amit kénytelen voltam elfogadni. Meghajoltam az ittlévők előtt, majd mindketten leültünk.

- Mi az, hogy a párod vagyok? – súgtam oda neki. Pár?

- Jól hallottad – nem mondott többet. Vagy nem akart, vagy nem tudott, de engem akkor is kiakasztott.

- Tényleg úgy gondolja, vagy csak mondania kellett valamit? – kérdeztem tőle kis szünet után. Akkor is megtudom az igazat!

- Én még sosem hazudtam senkinek… - vonta meg vállát, majd egy férfivel elkezdett beszélni. Megállt az ütő bennem… Komolyan gondolta. Szívem gyorsabban kezdett verni, de nem annyira, hogy nagy jelentőséget szenteljek neki. A levegő kicsit forróbb lett, de még mindig nem foglalkoztam vele, nem akartam. Inkább Jong Daet kerestem szemeimmel. Meg is találtam, akkor vettem észre, hogy ő is engem néz. Halványan elmosolyodott, amire elpirultam. Kim úr ezt észrevette, így rámarkolt combomra, ami miatt kicsit megugrottam.

- Na de Jong In, az asszonyt nem kell így megijeszteni! – nevette el magát az egyik férfi. Én asszony? Minek néz ez engem?

- Itt valami félreér… – nem tudtam befejezni mondatom, mert még jobban rászorított lábamra, ami már kezdett fájni.

- Nem szeretném, ha elszólnád magad. Egyikünknek sem lenne jó – hajolt közel hozzám, majd ráharapott a fülemre. Kirázott a hideg ettől, de kellemes melegség járta át testem. Mi van velem? Össze kell szednem magam! Elhessegettem a szörnyű gondolatokat, majd rosszullétre panaszkodva elhagytam az ebédlőt. Kim úr rossz szemmel nézte távozásom, de muszáj volt elhagynom azt a légkört. Kevés levegő jutott a tüdőmbe, ezért szaporán vettem a levegőt, túl sok volt ez nekem.

- Valami baj van? – jött a hátam mögül egy kérdés. Gyorsan hátra fordultam, és szerencsémre Jong Dae állt előttem.

- Túl sűrű volt a levegő… - fújtam ki a levegőt.

- Jong In és közted forrt a levegő, így megértem.

- Igen… vagyis nem, nem az volt, aminek látszott – hárítottam, hogy ne értsen félre semmit.

- Gondoltam. De ne tagadd, egy kicsit tetszett – mosolyodott el keserűen.

- Nem történt semmi… Ne gondoljon rosszra!

- Nem is gondoltam semmire – jött közelebb hozzám, majd átölelt. Semmi. Nem éreztem semmit. Miért? Miért van ez? Pedig nemrég még…

- Látom ahhoz nem vagy rosszul, hogy Jong Daeval ölelkezz. Mi lesz ha valaki meglátja? – dőlt neki a falnak Kim úr. Vajon mióta van itt?

- Mi lenne? – kérdezett vissza Jong Dae erélyesen.

- Kim Jong Dae – indult meg felénk – eddig barátomnak tartottalak, de ha így folytatod végül az ellenségem leszel.

- Ha most elmondom, hogy mire készülök, akkor biztos az leszek.

- Miről beszélsz te?

- Magammal akarom vinni Min Jeet – vártuk a reakcióját Kim úrnak, de csak meredt előre, mintha gondolkodott volna.

- Igazad volt, tényleg ellenségek lettünk.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok~!

Ez az első alkalom, hogy ilyet csinálok, de mivel a facebookom nem állja meg a helyét, így jobbnak láttam itt közölni veletek kérésem :)

Úgy gondoltam, hogy mostantól - csak hogy kapcsolatot létesítsek azokkal akik elolvasták - pár kérdést teszek fel nektek ^^ 

Szóval, kezdeném azzal, hogy : Mit gondoltok Zhan Yixingről? Megmutatta igazi énjét, vagy csak próbál hatni Min Jeere? Meglepődtetek tettén? 

Második kérdésem : Mit gondoltok Kim Jong Inról? Túl erőszakos? A pletyka, amit hallani lehet róla, tényleg igazak? 

Harmadik kérdésem : Mit gondoltok Kim Jong Daeről? Tényleg egy jó ember, vagy van hátsó szándéka? 

Negyedik kérdés : Mit gondoltok Kim Min Jeeről? Álomvilágban él? Naiv egy lány? 

Ötödik kérdésem (és egyben utolsó) : Észrevettétek - e, hogy Jae Hwan eltűnt? Vajon mi történt vele?

Remélem így megkönnyítettem a vélemény írást, és azt is remélem, hogy megdobtok pár kommentel, sokat jelentene :) 

3.éjszaka [1.rész]

Ő különb nála

Az éjszaka folyamán keveset aludtam, féltem a mától. Bele se mertem gondolni, hogy milyen elmebeteg fog jönni Kim úrhoz. Nem is értettem, hogy nekem miért kell találkoznom vele.

A nap még sehol sem volt, de valaki már rég a szobámba ügyködött, ami eléggé zavart. Forgolódtam az ágyban, próbáltam olyan pozíciót találni, hogy vissza tudjak aludni, de túl hangos volt az illető. Kómás arccal felültem, majd megtöröltem szemem, és akkor realizálódott bennem, hogy egy teljesen idegen nő a „ruháim” között turkál.

- Jaj, felébresztettelek? – kérdezte kicsit meglepődve. Igazából nem volt baj, úgysem tudtam volna tovább pihenni.

- Már fönt voltam, ne aggódjon! – hagytam el ágyamat, majd mellé álltam – De megkérdezhetem, hogy mit keres?

- Kérlek ne beszélj ilyen formálisan, egyidősek vagyunk. Egyébként Oppa mondta, hogy itt biztosan találok magamnak szép ruhát, az enyém út közben elszakadt – mosolyodott el, majd tovább folytatta tevékenységét. Döbbenten figyeltem, hogy mit csinál. „Oppa”?

- Megismételnéd, hogy ki engedte meg?

- Oppa. Kim Jong In. Miért? – rám sem nézett, ami számomra nagy pofátlanság volt, de nem tudtam erre figyelni. Oppának szólította Kim urat…

- Semmi… Akkor tudok segíteni? – Mi ütött belém? Miért kérdeztem ilyet?

- Köszi, de már végeztem. Egyébként – állt fel hirtelen, majd mélyen a szemembe nézett – élvezd ki, hogy Jong Innal vagy! Te vagy az első, aki ilyen sokáig itt maradt. Szóval, kivételes lehetsz a számára. Ne bánts meg, mert akkor megtalállak, és nem hinném, hogy az az napot megérnéd – a végén elmosolyodott, majd intett egyet, és elhagyta a szobát. Miután becsukódott az ajtó a lábaim nem bírák tovább, összeestem. Most megfenyegetett? Egyáltalán ki volt ő? Milyen kapcsolatban áll Kim úrral? Az ablak felé néztem, már felbukkant a nap. Nekem is készülődni kellett volna, de sokkoltak a történtek. Volt egy olyan érzésem, hogy találkozok még vele, szóval lesz esélyem kideríteni mindent.

Ahogy Kim úr megmondta, egy szolga a segítségemre volt az előkészületekben. Sosem vettem fel még szép ruhát, kicsit féltem is tőle, de tetszett a látvány. Megköszöntem a munkáját, majd a reggeli hölgy keresésére indultam. Ha elmondana néhány dolgot, akkor talán átláthatnám az elnök úr cselekedeteit, és könnyebbek lehetnének a mindennapjaim. Több ajtó mellett is elmentem, de azonnal megtorpantam mikor lépteket hallottam meg a hátam mögül. Ijedten kerestem a hangforrást, de nem láttam senkit, így feladtam.

- Elnézését kérem, hogy megijesztettem, nem állt szándékomban – hajolt meg előttem egy elegánsan öltözött férfi.

- Nem történt semmi – viszonoztam a gesztusát.

- Hogy, hogy ilyen korán fenn van?

- Az elnök úr mondta, hogy ma vendégek jönnek.

- Attól tartok, hogy elkésett kisasszony. Már megérkeztek – kis görbület jelent meg száján, amire elpirultam. Fogalmam sem volt, hogy mi váltotta ki belőlem az izgalmat, de a puszta kisugárzása megbabonázott.

- Oh, talán ön lenne az egyik?

- Igen. Kim Jong Dae – nyújtotta felém kezét, amit elfogadtam, majd kézfejen csókolt. Érintésére egy hőhullám járta át testem.

- Kim Min Jee… - mondtam el én is nevemet kicsit félénken. Látta rajtam zavaromat, ami halk kacagást váltott ki belőle. Ennyire feltűnő?

- Szerintem nem zavarná Jong Int, ha elrabolnám egy kicsit a barátnőjét, ugye? – mit mondott? Barátnő?

- Nem, tévedésben van. Nem vagyok együtt az úrral… Vagyis, nem tudom, hogy milyen kapcsolat van köztünk – a végére teljesen elbizonytalanodtam. Tényleg nem tudtam, hogy mi van köztem és Kim úr között, de nem is akartam semmit. Azok után amit tett velem…

- Akkor meg főleg nem haragudna meg rám. Mit szól? – igaza volt, nem haragudna rám, nem tennék semmit rosszat. Beleegyezően bólintottam, majd átkarolt, és a kertbe vezetett. Keze perzselte bőrömet ruhán keresztül is, így kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de nem akartam eltávolodni tőle. Ilyet nem éreztem az elnök úrnál…

- És Min Jee, ha szabad kérdeznem, hogyan került ide? – mondata hallatán megtorpantam, amire kérdőn nézett rám. Hát igen, hogyan is keveredtem erre a helyre…

- Talán rossz helyre tapintottam? Mert nem szeretném-

- Nem. Elmondom – vágtam szavába, talán ő meg fog érteni – Nemrég még bátyámmal, Min Kivel éltem egy összeomlás szélén álló házban, de mondhatni boldog voltam. Ám, egy nap az elnök úr emberei eljöttek hozzánk, és követelték, hogy az összes élelmünket oda adjuk nekik. Min Ki ellenszegült, és kisebb csavarokkal fűszerezve ide kerültünk, csak ő börtönbe, én pedig ide…

- Tudtam, hogy Jong In erőszakos, de azt hittem, hogy csak az ágyban. Veled ugye még nem csinált semmit? – nézett rám félve, mintha aggódott volna értem.

- Történ néhány baleset, de semmi komoly… - néztem kezemre, ahol még mindig látszott a villa helye.

- Te jó isten! Nem komoly? Ezt a sebet minél hamarabb el kell látni! – kapott ijedten kezemhez, majd a ház felé húzott.

Egy hófehér szobába vezetett be, és leültetett egy székre. Egy szekrényben kezdett el keresni valamit, majd mikor végzett felém fordult.

- Jong Innak nem jutott eszébe kezelni a sebedet? – kezdte el kitisztítani a sérülést, ami csípett, de elviseltem.

- Nem… Csak egy tiszta textilt adott nekem, amit a konyhában talált.

- Ez az ember… Hát ilyenre kell visszajönnöm? – mérgelődött magában. Nagyon jól esett, hogy törődött velem, mellette biztonságban éreztem magam. A tegnapi feltételezésem elhamarkodott volt, nem egy újabb állattal találkoztam, hanem egy jószívű emberrel.

- Készen is van, így hamarabb meggyógyul. Amíg itt vagyok, addig nem kell aggódnod, hogy ilyesmi újra előfordul, rendben? – fogtam meg kezemet, majd bíztatóan elmosolyodott.

- K-köszönöm… - pirulva hajtottam le fejemet, de államnál fogva kényszerített, hogy újra a szemébe nézzek.

- Kérlek nézz a szemembe. Talán tudok segíteni, ám van egy feltételem.

- Mi? – kérdeztem lelkesen, bár nem értettem, hogy miért bízok meg ennyire benne.

- Viszonozd ezt! – gyorsan történt minden. Egyik pillanatban még távol volt tőlem, másik pillanatban, viszont már az ajkaimat ízlelgette. Megdöbbentett cselekedete, nem tudtam, hogy mit kéne tennem, de annyira lassan és gyengéden közeledett, hogy viszonoztam. Belemosolygott csókunkba, majd felbátorodott, és nyelvével engedélyt kért a bemerészkedésre. Az eddigi bátorságom azonnal elszállt, és józan eszemre hallgatva ellöktem magamtól. Lihegve próbáltam normalizálni a légzésemet, de még mindig nagyon izgatott voltam. Ki vagy te, Kim Jong Dae?

- Sajnálom… túl gyors volt… - pillantott rám bűnbánóan, ami meghatott, így csak megráztam a fejem, hogy nincs semmi baj.

- Nem… Nem történt semmi – halvány mosoly jelent meg arcomon, éreztem, hogy testemben szétárad a boldogság. Furcsálltam az egészet, hiszen ma láttam először őt, de azonnal a szívembe lopta magát.

- Az ígéretemhez híven fogok eljárni – teljesen komoly arckifejezése miatt hittem neki. Egy nap alatt jobban megkedveltem, mint Lee urat. Lassan felállt, kezét nyújtva felsegített, majd az ajtó felé vettük az irányt, ám ekkor kinyitódott, és Kim úr lépett át rajta. Mikor meglátta Jong Daet kérdőn felém sandított, amire én csak megvontam a vállam.

- Hát itt vagy, azt hittem elmentél!

- Ugyan, még csak most jöttem. Egyébként is, nem hagynám itt Geum Heet.

- Ne is! Én nem fogok rá vigyázni! – nevette el magát az elnök úr, amin meglepődtem. Sosem láttam még így nevetni.

- Min Jee… - nézett a bekötözött kezemre – Mit csináltatok ti?

- Csak kezeltem a sérülését, amit TE okoztál! – emelte ki a „te” szót Jong Dae, amire Kim úr csak elképedt.

- Tudod jól, hogy ok nélkül nem csinálok semmit, és egyébként is, az ő ügyetlensége miatt történt azt egész!

- Tudom Jong In, de akkor is, elfertőződhetett volna.

- Hagyjuk most ezt, inkább mond, hogy miért jöttetek! – kezdett feszülté válni a légkör kettőjük között. Próbáltam menekülő utat találni, amikor megláttam Zhang urat, így megindultam felé. Mellé szegődtem, talán túlságosan is.

- Valami probléma van?

- Semmi, csak… hagyom Kim urat beszélgetni a vendéggel.

- Tudtommal vele kéne lenned.

- Jobbnak láttam elmenni onnan…

- Már megint összetűzésbe kerültek? – fogta meg fejét. Megint?

- Nem, de ahogy mondtam, jobbnak láttam, ha magukra hagyom őket.

- Jó, de akkor menj vissza a szobádba, vagy keresd meg Jae Hwant, valahol neki is itt kell lennie.

- Rendben! – hajoltam meg előtte, majd Lee úr keresésére indultam, de ekkor valaki megfogta kezemet, majd magához húzott.

- Miket nem mondasz a vendégnek, rossz színben tüntettél fel – nagyon meglepődtem, amikor rájöttem, hogy az elnök ölelt át. Most gyengéd volt, de még így is rosszul éreztem magam közelében.

- Nem hazudtam neki.

- Ash! De nekem viszont igen. Miért?

- Mi?

- Azt kérdeztem miért hazudsz nekem? – tolt el magától, majd közel hajolt hozzám. Éreztem minden egyes levegővételét az arcomon.

- Miért hazudnék önnek?

- Na ez is! – hirtelen távolodott el tőlem – Mi ez a magázódás?

- Nem hinném, hogy olyan kapcsolatban lennék önnel, hogy a nevén szólítsam.

- Pedig megengedtem. Istenem, miért nem tudsz szófogadó lenni?

- Mert mindenre kényszerítesz! Ki élvezné ezt az életet? Két napja még normális életet éltem, most meg... – nem hagyta, hogy befejezzem mondatom, inkább az ajkaimra hajolt. Lefagytam. Nem számítottam rá, hogy ilyet tesz. Próbáltam ellenkezni, de szorosan tartott, így nem tudtam menekülni. Mikor látta, hogy nem viszonzom a csókját elvált tőlem, és szomorú arckifejezéssel nézett rám.

- Jong Daenek miért engedted meg? Nekem miért nem? – kérdezte idegesen. Nem válaszoltam, nem tudtam - Kérdeztem valamit! – ugyan úgy csöndben maradtam, majd végül feladta - Menj vissza a szobádba, egy ideig nem szeretnélek látni… - lehajtott fejjel fordított nekem hátat, majd lassan elindult.

Kis bűntudat keletkezett bennem. De miért? Hiszen annyi rosszat tett velem, akkor miért? Jong Dae mit jelent nekem? Miért érzem azt, hogy egyre rosszabbak lesznek a dolgok? De Jong Dae megígérte, hogy segít rajtam. Igen, ő az én reményem. Ki fogok jutni innen!