3.éjszaka [3.rész]

A halál édes illata

Hosszú csönd telepedett közénk, csak farkasszemet néztek egymással. Kétségbe esetten néztem, hol Jong Daera, hol Kim úrra. 

- Jong In, próbáltad csak egyszer is a lányok helyébe képzelni magad? - szólalt meg végül Jong Dae, amire Kim úr rám nézett. Semmit sem tudtam leolvasni arcáról, csak meredten bámult engem. - Jong In, kérdeztem valamit.

- Pont most kérsz számon, ennyi év után? - teljesen nyugodt volt hangja, ami megrémisztett. Féltem, hogy elveszti eszét, és kitudja mit fog tenni velünk.

- Sosem támogattalak az erőszakos viselkedésedben. Egyébként is, bármit mondtam voltam volna neked nem hallgattál volna rám. 

- Na most fejezd be, mert esküszöm erre a kurvára, hogy lefejezlek! - mutatott rám, majd a falhoz szorította Jong Daet. A rémülettől hirtelen kihagyott pár ütemet a szívem, de mikor megláttam, hogy alig kap levegőt, Kim úrnak rontottam. 

- Kérlek, fejezd be! - elkezdtek hullani könnyeim... Tudtam, hogy csak is miattam került bajba. - Jong In, térj észhez! Megölöd! - rogytam össze, tehetetlennek éreztem magam. Mintha visszatért volna józan gondolkodása engedett szorításán, amire Jong Dae fuldokolva esett össze. Oda siettem hozzá, majd átöleltem. Hatalmas bűntudat keletkezett bennem, meg is halhatott volna. 

- Ha ennyire fontos számodra, akkor vigyed, a fenének kell! - köpte felénk a szavakat. Szemébe néztem, ami csillogott a holdfényben. Nem tudtam eldönteni, hogy vagy a dühtől, vagy a könnyektől. Arca nem mutatott semmilyen érzelmet, így nem tudtam, hogy mire gondolt. Lassan állt fel Jong Dae, majd engem is felsegített. 

- Tűnjetek a szemem elől! Holnap már ne legyetek itt! - ordított ránk, majd eltűnt az alakja a sötétben.

- Sajnálom Min Jee... Gondolom nem így akartál elválni tőle - hajtotta le fejét szégyenében, amit nem értettem.

- Te kérsz bocsánatot? Te nem csináltál semmit... Inkább nekem kéne, hiszem miattam majdnem... - bele se mertem gondolni, hogy mi lehetett volna, ha Kim úr nem állt volna le. 

- Mi történt itt? Ordításokat hallottam - futott oda hozzánk Zhang úr. 

- Megnyugodhatsz, nem volt semmi. Kérlek kísérd vissza Min Jeet a szobájába, neki elég volt mára a megpróbáltatásokból - utasította Jong Dae. Mielőtt elváltunk volna egymástól homlokomra egy apró puszit nyomot, amit Zhang úr rossz szemmel nézett. 

- Legyen szép estéd! - köszönt el tőlem. Félve pillantottam fel Zhang úrra, aki az "én megmondtam" arckifejezéssel nézett rám. 

- Te tényleg ennyire sötét vagy, vagy csak teteted? - indult meg a szobám felé, de mikor látta, hogy nem követem hátra fordult. - Mit vártál? Jong In nem hagyta szó nélkül, mi?

- Úgy beszélt rólam, mintha csak egy utolsó senkiházi lennék... 

- Ismerem Jong Int már régóta, láttam rajta, hogy nem szívesen válna meg tőled. Mindenki számára feltűnt, hogy másképpen viselkedik veled, mint az eddigi lányokkal. Sajnálom, hogy te ezt nem vetted észre - intett nekem, hogy menjek közelebb hozzá. Tétovázva, de lassan elindultam, ám mikor élé értem, meglepődtem tettén. 

- Gondoltam most erre vágysz... - ölelt át gyengéden, ami jól esett. Jól gondolta. Neki hála kicsit lenyugodtam. 

- Köszönöm! 

- Eh, nekem is kéne mondanom valamit... - vakarta meg tarkóját. - Sajnálom, hogy megütöttelek, csak te miattad csináltam, és Jong In miatt. Tudod, nem mutatja ki az érzéseit, de én tudom,  hogy mit érez irántad - nem tudtam mit reagáljak kijelentésére. - Nem változtatott ez semmit a helyzeten? 

- Nem... - ráztam meg fejemet. Tudta, hogy ezt mondom, így nem láttam rajta, hogy meglepődött volna. 

- Gyere, menjünk vissza a szobádba - nyújtotta felém kezét, amit nem mertem elfogadni, helyette inkább elindultam.

***

Mindenhol csönd volt, csak láncok csörgését lehetett hallani. Éjfél is már elmúlhatott, de volt egy ember, aki bemerészkedett erre a helyre, a börtönbe. Mint aki sokat ivott volna, bukdácsolt végig a hosszú folyosón, pedig egy korty se ment le a torkán. Ördögi vigyorral az arcán állt meg az egyik cella előtt, majd fogta a kulcsot, amit az őrtől vett el miután megölte, és kinyitotta vele az ajtót. A fiú a hangzavarra felriadt, és szembe találta magát a legszörnyűbb rémálmával. A férfi egy kötelet tartott a kezében egy baltával együtt. A fiú agyában megszólalt a vészcsengő, de nem tudott sehová sem menekülni, mivel a falhoz volt láncolva. A férfi fellendítette a baltát, majd lesújtott vele. A fiatal ijedtében összehúzódott, de nem az történt amire számított. Neki nem esett bántódása, de a lánc már nem tartotta vissza. Nem értette, hogy miért tette vele azt, amit, de mikor leguggolt elé a férfi, újra eluralkodott rajta a félelem. 

- Fuss, menekülj amíg még tudsz! - mosolygott a fiúra, akinek nem kellett kétszer mondani, azonnal felállt, és neki iramodott. A férfi hangos nevetésbe tört ki, amire a fiatal hátra fordult és megállt. Nem látott háta mögött senki, ami megrémisztette. Szemeivel kereste a férfit, de nem gondolt arra, hogy hátulról fog támadni. Erős fájdalmat érzett, majd összerogyott. Próbált felkelni, de mikor meglátta a talajon saját vérét pánikba esett. 

- És még azt hitted, hogy elmenekülhetsz, ezt te sem gondoltad komolyan! - vette ki az éles tárgyat testéből a férfi. Felemelte hajánál fogva, majd mélyen a szemébe nézett. - Kár, hogy a húgod nem látja a halálodat... Nagy kár! - jó erősen megmarkolta a baltát, majd egy hirtelen mozdulattal hátra lökte a fiút, és most a hasát hasította át. A csendes estét a ifjú ordítása, és a férfi nevetése zavarta meg. - Istenem... Nehogy meghalj, még szeretnélek látni szenvedni! - rúgni kezdte a szinte élettelen testet, majd mikor megunta, egyszerűen a fiú fejébe dobta az éles tárgyat, és magára hagyta... hogy ott rohadjon el a teteme.

***

A szobámba visszaérve sem hagyott magamra Zhang úr. Jobbnak látta, ha velem marad, ki tudja, hogy Kim úr milyen állapotban lehet.

- Biztos vagy abban, hogy elmész? Tudom, hogy Jong In nem bánt veled annyira jól, de jobb helyed van itt, mint északon - próbált meggyőzni, de már nem tehetett semmit. Kim úr biztos nem fogadna vissza ezek után... 

- Biztos vagyok benne! Jong Dae kedves velem, vele jobb életem lehet, és a testvéremnek is.

- Nem hinném, hogy a testvéredet is magával vinné... - húzta el száját. Nem, biztos voltam benne, hogy Min Kit is megmenti, én tudtam!

- De! Megígérte, hogy segít nekem, biztosan a bátyámon is segítene.

- Ne legyél te ebben annyira biztos. Egyáltalán nem érné meg neki őt magával vinnie - csóválta rosszallóan a fejét, de még ekkor sem győzött meg. 

- Túl komolyan mondta, ahhoz, hogy ne higgyek neki - álltam fel ingerülten, amit rossz szemmel nézett, így gyorsan lenyugtattam magam. - Egyébként, tudja hol van Jae Hwan? 

- Fogalmam sincs. Nem mintha sokat beszélnék vele, nem vagyunk baráti viszonyban.

- Igen, ő is ezt mondta... Azért köszönöm... - kezdtem hiányolni őt, Jong Daen kívül csak benne bíztam meg. 

- Csak nem lettetek jóban? - nézett rám értetlenül.

- De. Ebben van valami furcsa? 

- Ami azt illeti, igen. Jae Hwan eléggé magának való egy ember, szóval csodálatra méltó, hogy meglágyítottad a szívét - mosolyodott el elismerően, amit viszonoztam.

- Az elején tényleg goromba volt velem, de aztán jobban megismertem, és rá kellett jönnöm, hogy egy nagyon jó ember.

- Látom rajtad, hogy hiányolod. Nem ment el örökre, biztosan csak küldetésen van.

- De én elmegyek... Örökre - nagyon fájt, hogy köszönés nélkül kell elmennem. Pár kósza könnycsepp utat is tört magának. 

- Jaj, ne sírj... - kis szünetet tartott, mintha gondolkodott volna valamin. - Van egy ajánlatom!

- Mi lenne az? - töröltem meg arcomat.

- Ha újra láthatom a mosolyodat, akkor elvezetlek a bátyádhoz.

- Megtenné? - ugrottam fel izgalmamban. Nem hittem el, amit mondott.

- De csak akkor, ha őszinte mosolyt látok - emelte fel mutató ujját, amire elnevettem magam. - Tökéletes! Szerencsédre ismerem ott az őrt, így biztosan beenged.

- Köszönöm! - ugrottam a nyakába, ami meglepte, de megtartott.

- Na gyere, sietnünk kell, hamarosan felkel a nap!

Gyorsan lépkedtünk az ismeretlen úton, míg el nem értünk a börtönig, amiben a bátyám raboskodott. Nagyon megörültem, hogy Zhang úr elhozott ide, de egyben féltem is. Így este ijesztő volt a hely, főleg mivel alig lehetett látni valamit. 

- Hm... Ez furcsa, általában itt szokott ülni a börtön bejáratánál.

- Az nagy baj, ha nincs itt? - tettem fel a nagy kérdést.

- Majd meglátjuk... - lassan nyitott be, majd azonnal meg is állt, de nem tudtam miért.

- Miért állt me... - nem tudtam befejezni, mivel ami a szemem elé tárult attól elállt a lélegzetem.

- Szent ég... Barátom, ki tette ezt veled? - guggolt le a vérben fekvő holttest mellé, majd szemeit lehajtotta. - Min Jee, maradj mindig közel hozzám! Egy pillanatra se távolodj el tőlem, a gyilkos még itt lehet - félelemtől vezérelve Zhang úr karját átkaroltam, amitől megrázkódott. - Nyugodj meg, nem hagyom, hogy bárki is bántson!

- Milyen ember az, aki egy börtönbe jön ölni?

- Egy olyan ember, akinek tökmindegy, hogy ki az áldozata, csak öljön valakit - szavai nagyon megrémisztettek. Ekkor eszembe jutott, hogy lehet a testvéremnek is baja eshetett.

-  A bátyám... A bátyám... - sírtam el magam, bele se mertem gondolni, hogy elveszíthetem őt.

- Gyere, keressük meg a testvéredet - indult meg a sötét folyosón. Csönd volt, csak az én szipogásomat lehetett hallani. - Ez nagyon furcsa...

- M-micsoda? 

- Mindegyik cella sértetlen... Úgy tűnik a gyilkosunk céltudatosan jött ide - hangtalanul haladtunk tovább. Egyre jobban csak arra tudtam gondolni, hogy Min Kinek baja eshetett. Szemeimet becsuktam, nem mertem nyitva tartani. Inkább Zhang úrra támaszkodtam, úgy sem tudtam volna sokat látni. Rövid gyaloglás után furcsa szag ütötte meg orromat. 

- Min Jee... Azt hiszem megérkeztünk - nagyon halkan mondta a szavakat, ami aggodalomra adott okot.

- Megtaláltuk a testvérem? - még mindig nem nyitottam ki szemeim, nem mertem.

- Előttünk van...

- Mi? - gyorsan kipattantak a szemeim, de amikor megláttam bátyámat, azt kívántam, bárcsak ide se jöttem volna. Sírva rogytam össze teste mellé, nem érdekelt, hogy véres lettem. 

- Min Ki... Ki tette ezt veled? Ki? KI? - ordítottam keservesen, nem hittem el, hogy elvesztettem őt is. Elkezdtem rázni testét, de tudtam, hogy soha nem fog felkeni. Soha többé nem láthatom mosolyát, nem hallhatom hangját. Az utolsó rokonomat is elvesztettem... Az utolsó szerettemet. 

- Min Jee... Hagyd abba, nincs értelme ennek...

- Nem érdekel! - förmedtem rá, amitől visszahőkölt. - Csak ő maradt nekem! De egy állat elvette őt is tőlem! - sírtam egyre hangosabban, nem tudtam abba hagyni. El se köszönhettem tőle.

- Min Jee... Mennünk kell! Még itt lehet a gyilkos - fogta meg vállam, amit azonnal el is húztam.

- El nem megyek innen! Inkább haljak meg én is itt! - nem éreztem szavaimnak súlyát, teljesen elvesztettem az eszem. 

- Én viszont nem hagylak itt! - egy hirtelen mozdulattal felkapott, és elindult kifelé. Ütni, verni kezdtem ahol csak értem, de ő tűrte. Egy idő után elfáradtam, így szavakkal kezdtem el bántani Zhang urat, amit már nem hagyott annyiban.

- Ide figyelj! Ha most nem maradsz csöndben, esküszöm, bele doblak a tóba! - mérgesen fújtattam egyet, de abba hagytam a szitkozódást.

Csak az ágyamon feküdtem, mint aki halott lenne. Elgondolkodtam a jövőmön. Min Ki nélkül nincs értelme az életemnek... Nincs aki engem szeretne. Miután rájöttem, hogy mi is ment végig az agyamon gyorsan felpattantam. Jong Dae és Jae Hwan még itt vannak nekem... Csak ők maradtak számomra.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok~ Akkor jöhetnek a kérdések ^^

Mit szóltok Jong In és Jong Dae közt létrejött ellenségességhez? Mit váltott ki belőletek Jong In kirohanása? 

Yi Xing újra kedves *-* Örültök neki, mi? Mit gondoltok erről az oldaláról? 

Hogy fogadtátok a börtönös jelenetet? Gondoltátok, hogy ez lesz?

Ennyi tellett tőlem >< Ha ennyi kérdésre válaszoltok, nagyon boldog leszek xdd